„Ha marad, Egervári vezetésével kijutunk az Eb-re”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.21. 09:26
null
A kapusedző sajnálta otthagyni a munkáját,<br />mert imádta a válogatottat (Fotó: NS-archív)
A Hollandiától elszenvedett 8–1-es idegenbeli vereséget követően lemondott a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor. A szakmai stáb tagjai hasonlóan tettek, de az Andorra elleni mérkőzésre ők még a csapat rendelkezésére álltak. Andrusch József kapusedző szerint Mezey György óta nem dolgozott a válogatott élén olyan sikeres tréner, mint Egervári Sándor, és biztos benne: amennyiben a szakember a posztján marad, kijutottunk volna a 2016-os Eb-re.

– Ön is lemondott?
– A tisztesség azt kívánta, hogy valamennyi stábtag a kapitány után induljon. Egervári Sándor lemondott, így mi, Kenyeres Imrével és Csábi Józseffel ugyancsak elköszöntünk – mondta Andrusch József, az egykori válogatott kapus. – A szerződésünk amúgy is határozatlan időre szólt, így nem kellett különösebb jogi csűrcsavar a távozásunkhoz.

– Sajnálta otthagyni ezt a munkát?
– Sajnáltam, mert imádtam! Nekem nem pénzkérdés a futball, szerencsére a vállalkozásaim sikeresnek mondhatóak, úgyhogy valóban hobbi, sőt inkább szerelem ez a feladat. Négy remek képességű kapussal dolgozhattam, Bogdán Ádám, Király Gábor, Megyeri Balázs és Gulácsi Péter egyaránt rászolgált, hogy címeres mezt viselhessen. Nekem pedig külön öröm volt, hogy őket edzhettem és segíthettem.

– Jó, hogy még mindig ilyen lelkesen tud beszélni a futballról, miközben a közhangulat egészen más, most egyértelműen futballellenes Magyarországon. Aki tud, még jobban belerúg a rengeteg sebből vérző magyar labdarúgásba. Ön szerint – és most hagyjuk a púderezést – megbukott a stábjuk?

– A tények makacs dolgok. Ezt az üzleti életben már megtanultam. Úgyhogy nyugodtan kijelenthetem, Mezey György óta, aki a mexikói világbajnokságra vezette ki a válogatottat, nem volt ilyen sikeres kapitányunk, mint Egervári Sándor. Ezt számokkal is alá lehet támasztani, bár erre szerintem nincs szükség. A szurkolók igenis értékelték a munkánkat, és ha nincs a bukaresti és amszterdami meccs, most egészen másról beszélgetnénk.

– Csak sajnos mindkettőt megrendezték, nem mi álmodtuk egyiket sem…
– Követtünk el hibát, ez nem is vitás, de van mentségünk: győzni akartunk mindkét helyen. Nem bekkelni, nem bunkerfutballt játszani, hanem győzni. Sajnos Romániában mindenki a másikra várt.

– A bukaresti vereséget s főleg az ott mutatott lélektelen, gyáva játékot sem könnyű megmagyarázni, de az Amszterdamban bekapott nyolc gólra már semmilyen mentség nincs. Ez a történelmi csapás a sportág sokadik mélypontja.
– A meccs után Király Gáborhoz odament Patrick Kluivert, és az egykori holland csatárklasszis azt mondta neki: „Ezen a napon minden sztárjátékosunk százszázalékos teljesítményt nyújtott, és ilyen bizony ritkán fordul elő. Ma három góllal vertük volna a németeket és a spanyolokat is. Balszerencsétek volt, hogy éppen most játszottatok velünk…”

– Mi mindig balszerencsés pillanatban találkozunk a nagycsapatokkal, ez a szöveg csak amolyan futballvigasztalónak jó. Gondolja, hogy ettől kevésbé lesznek dühösek, csalódottak a drukkerek, hogy ez bármit megmagyaráz, s valamiféle mentséget ad?
– Az volt a baj, hogy nyerni akartunk. Nyerni és továbbjutni. Mai fejjel biztos, hogy más taktikát választunk, biztonságosabbat, kevésbé kockázatosat, s akkor alighanem kisebb a zakó. Még egyszer mondom, minket hajtott a vágy, hogy igenis elérjük a pótselejtezőt, amire a sorsolás pillanatában csak kevés esélyt adtak.

– Ön is úgy látja, hogy meghalt a magyar futball?
– Szó sincs róla, csak hát a tizenkét éves tervnek nagyjából a harmadik évében tartunk. Akkorra talán felzárkóznak az elit közelébe az új nemzedék tagjai.

– És addig?
– Addig sem kell temetni a sportágat. Állítom, ha marad Egervári Sándor, a vezetésével kijutunk az Európa-bajnokságra.

ANDRUSCH JÓZSEF A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN BESZÉL MÉG A HUSZTI-ÜGYRŐL, A KERETBŐL SZERINTE KILÓGÓ SZALAI ÁDÁMRÓL, SZAKMAI ÉRVEKKEL TÁMASZTJA ALÁ, HOGY MITŐL KERÜLT LEJTMENETBE A VÁLOGATOTT, ÉS EGYBEN UTAT MUTAT A FELEMELKEDÉSRE: HONOSÍTÁS ÉS MUNKA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik