A visszavágón is kikapott a Tatabánya, északmacedón ellenfele nyerte meg a férfi kézi Európa-kupát

Hatalmas lehetőség előtt állt az Európa-kupa döntőjének mindkét résztvevője: a Tatabánya és az Ohrid is története első nemzetközi trófeájáért szállt harcba. A párharc első meccse egyetlen góllal az északmacedónoknak sikerült jobban, akik így kényelmesebb helyzetből várhatták a számukra hazai visszavágót.
A Bányász előtt álló feladat még az őrült balkáni hangulat ellenére sem tűnt lehetetlen küldetésnek, Tóth Edmond vezetőedző az odavágó után lapunknak azt mondta, akár jól is elsülhet, hogy így a nyomás és az „esélyesség terhe” átkerült a riválisra. A feladatot a cseh védőspecialista, Matej Havran nélkül kellett megoldania a magyar csapatnak, miután egy hete a hajrában megsérült.
Tomiszlav Jagurinovszki góljával indult a találkozó, de a Tatabányán kilencszer eredményes Éles Benedek hamar válaszolt. A kapuban ezúttal nem Székely Márton, hanem Andó Arián kezdett, akinek az első hatalmas védésére ugyan nyolc percet kellett várni, viszont azt követően teljesen megbabonázta az északmacedón játékosokat: a szünetben 11 védésnél járt, 48 százalékos hatékonysággal. Pechünkre a másik gólvonal előtt Kristian Pilipovic szintén nem fogott ki rossz napot, ő is ugyanilyen százalékon várhatta a folytatást.
Az Ohrid 7–4-re elhúzott, sok volt a vendéghiba, Daniel Moszindi helyére hamar megjött Demis Grigoras, a román jobbátlövő rögtön kiemelt figyelmet kapott az ellenféltől. A 20. percben Ante Ivankovic „elhelyezett” egy méretes ütést az arcán, amiért a rivális leggólerősebb játékosa azonnal piros lapot kapott!
A második félidőben a Tatabánya bent maradt az öltözőben, két és fél perc alatt 15–11-re nőtt a hátránya, s ehhez összesítésben egyet hozzá kellett adni. Az öt gól határesetnek tűnt, ami ebben a balkáni katlanban még visszafordíthatónak tűnt. Tóth Edmond időkérése után Éles bevágta a harmadik nagy gólját, a túloldalon ekkor Tilen Strmljan volt igazán elemében (20–15).

A félidő közepén, amikor már éppen látszani kezdett a fény az alagút végén, a védekezés kulcsembere, Filip Taleszki megkapta a harmadik kiállítását és ezért a piros lapját is. Az utolsó tíz percben nagyon mélyre kellett volna nyúlniuk a többieknek, hogy csodát tegyenek. Azonban Jaszuhira Koszuke bedobott heteseivel az Ohrid tudta az előnyét növelni.
Sajnos a hazai szurkolók a hatalmas feszültségben nem bírtak sportszerűek maradni, Baptiste Damatrinnek mutogattak rasszista jelzéseket. Közben a pályán kedvenceik kitartottak, Jaszuhira negyedik jó hetese lezárta a fontos kérdéseket. Az Ohrid 31–25-re nyert hazai pályán, így kettős győzelemmel hódította el az Európa-kupát. A sorozatban lejátszott 12 meccséből 11-et megnyert, így egyértelműen kijelenthető, hogy megérdemelte a trófeát.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
GRK OHRID (északmacedón)–MOL TATABÁNYA KC 31–25 (12–11)
Ohrid, 2500 néző. V: D. Accoto Martins, R. Accoto Martins (portugálok)
OHRID: PILIPOVIC – D. Djukics 1, Szavrevszki 2, Rey Morales, Ivankovic 1, Taszeszki 3, G. Ojleszki 1. Csere: Blazsevszki (kapus), JAGURINOVSZKI 4, STRMLJAN 6, JASZUHIRA 9 (4), Lijapisz 2, Pribetic 1, Kjosevszki 1. Edző: Borisz Rojevics
TATABÁNYA: ANDÓ – Rodríguez P., Moszindi 2, Zsitnyikov 1, Vajda H., Éles B. 5 (1), Krakovszki B. 3 (1). Csere: Székely M. (kapus), Taleszki, Papp T., Sztraka 3, Grigoras 2, Plaza 1, Lemos 3, Terjék 1 (1), DAMATRIN 4 (1). Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 8. perc: 3–4. 17. p.: 8–5. 22. p.: 8–9. 24. p.: 9–10. 34. p.: 17–12. 39. p.: 20–15. 42. p.: 22–17. 46. p.: 22–20. 50. p.: 25–23. 55. p.: 28–25
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/4
A párharc és az Európa-kupa győztese: az Ohrid, kettős győzelemmel, 60–53-as összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Tóth Edmond: – Sajnos ezt a párharcot nem lehetett úgy megnyerni, hogy egyik meccsen sem játszottunk jól – a jobb csapat nyert. Egy ilyen kapusteljesítményt nem tudtunk úgy kihasználni, ahogy kellett volna, pont Andó Arián védései miatt benne volt a meccsben a siker lehetősége. Támadásban a rutinos játékosainktól is komoly hibák csúsztak be, amit egy ilyen döntőben nem lehet elbírni. Viszont egy olyan idényt tudunk magunk mögött, amire abszolút büszkék lehetünk.

Kiel elleni vereséggel hangolt az idényrajtra a Pick Szeged







