U21: Gera csapatkapitánya vitatja a teszteredményt, nem mondott le az Eb-ről

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 07:56
null
A kapus, Demjén Patrik gyerekkori álma teljesülne, ha Európa-bajnokságon szerepelhetne (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Demjén Patrikot meglepte, hogy az Európa-bajnokságra készülő U21-es válogatottnál pozitív teszteredményt produkált, a ZTE kapusa, a korosztályos válogatott csapatkapitánya néhány héttel korábban ugyanis átesett a betegségen, s azóta ötször is vizsgálták.

 

Demjén Patrik csalódott, úgy érzi, gyerekkori álma tört össze, mikor néhány nappal korábban pozitív koronavírusteszttel elküldték az Eb-re készülő U21-es válogatott összetartásáról.

GERA ZOLTÁN: NAGY A BIZONYÍTÁSI VÁGY

Szerdán kezdődik a magyar–szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság, de a magyar válogatott kerete ismét bővült. A különböző sérülések és a pozitív koronavírustesztek miatt állandóan változik a névsor: vasárnap a Budafoki MTE csatára, Zsóri Dániel sérült meg, helyére az MTK Budapest támadója, Bíró Bence került. Egyébiránt a hétvégén a korábbinál nagyobb terhelést kaptak a játékosok, szombaton két edzés szerepelt a programban, míg vasárnap egymás közötti játék, amellyel a játékosok már a szerdai, Németország elleni első mérkőzésünkre tervezett taktikai elemeket is gyakorolták.

„Nemzetközi szinten a megfelelő sebesség mellett a jó mentalitás is alapvető elvárás a válogatott tagjaival szemben, és ezek meg is vannak a keret tagjaiban – mondta Gera Zoltán szövetségi edző az MLSZ honlapjának. – Nem kell külön felhívni a figyelmüket, hogy a pályán sokat kell dolgozni, futni, ütközni, ezzel mindenki tisztában van, és azzal is, hogy mindenkinek vannak támadó és védekező feladatai. Nagy a bizonyítási vágy a játékosokban, mi pedig igyekszünk tudatosítani, nincs veszítenivalójuk az Európa-bajnokságon, ezért élvezzék a játékot, hozzák ki magukból a maximumot.”

„Az előírásoknak megfelelően az összetartás elején rajtam is elvégezték a tesztet, amely nagy megdöbbenésemre másnap pozitív értéket mutatott  – kezdte a ZTE FC kapusa, aki éppen hétfőn töltötte be 23. életévét  –  Azért gondolom, hogy rossz az eredmény, mert két nappal később önköltségen elvégeztettem újra a tesztet, és akkor már negatív volt az eredmény, sőt vérvételre is elmentem, ennek eredményére egyelőre várok. Bízom benne, hogy a negatív vérvételi eredmény birtokában újra csatlakozhatok a kerethez. Csapatkapitány vagyok a válogatottban, még a szimpla edzőtábor esetében is fájna, ha kimaradnék, de a hazai rendezésű Európa-bajnokságnál hatványozottan rossz érzés. Virológus szakember véleményét is kikértem, szóval, valóban szeretnék visszakerülni a keretbe.”

A ZTE FC kapusát azért érte váratlanul a pozitív eredmény, mert február végén klubjában valóban elkapta a betegséget, amelyből felépült, s tudomása szerint védettséget szerzett a koronavírussal szemben. A február 24-i, Bp. Honvéd elleni (2–1) Magyar Kupa-nyolcaddöntő mellett kihagyta február 28-án a Mol Fehérvár (0–2), március 3-án a Mezőkövesd (0–2), illetve március 7-én a Ferencváros (2–2) elleni bajnokit is.

„Abban az időszakban valóban megbetegedtem, egész nap fájt a fejem, egy napon keresztül lázam is volt, és folyamatosan köhögtem. Gyógyszerek szedésével kivártam a tíznapos karantén leteltét, utána már öt negatív tesztet produkáltam, szóval ezért sem hiszem, hogy a válogatottnál elvégzett vizsgálat valóságos eredményt mutatott.”

A kapus egyelőre nem tért vissza Zalaegerszegre, a fővároshoz közel tartózkodik, hátha létezik neki visszaút a korosztályos válogatottba, s a klubjától távol értesülhetett, hogy már nem Boér Gábor a vezetőedző a kék-fehéreknél.

„Megértem mindkét felet, az edzőt és a vezetőséget is. Számomra megvolt a kölcsönös bizalom Boér Gáborral, szerettem vele dolgozni, de érthető, hogy az edzőt vonják felelősségre, ha nem jönnek az eredmények. A bentmaradás szempontjából a legjobbkor jött a háromhetes válogatott szünet, de megfogadtam, hogy a következő napokban kizárólag az U21-es válogatottra koncentrálok, mert eltökélt szándékom, hogy újra csatlakozzak a kerethez.”

A kapus felvetésére, hogy szeretne visszatérni az U21-es válogatott keretébe, a Magyar Labdarúgó-szövetség az alábbi véleményt tette közzé: „Demjén Patrik kiválása fájó veszteség a válogatottnak is, hiszen a csapat egyik alapemberére és csapatkapitányára nem számíthat a szakmai stáb a hazai társrendezésű Európa-bajnokságon. Fontos azonban kiemelni, hogy ha a labdarúgók egészségéről van szó, a válogatott orvosi stábja nem mérlegelhet, és nem vállalhat semmiféle kockázatot, ezért a jelenlegi helyzetben az egyetlen felelősségteljes döntés a csapatkapitány mellőzése a tornán. A játékosok egészségét biztosító, a visszatérésre vonatkozó egészségügyi protokoll alapján ugyancsak a labdarúgó mellőzése az egyetlen indokolható döntés.”

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Bese Balázs (Budafok), Kovács Péter (Budaörs)
Védők: Bolla Bendegúz
(Mol Fehérvár FC), Huszti András (Budafoki MTE), Balogh Botond (Parma), Varju Benedek (MTK Budapest), Mocsi Attila (Haladás), Tamás Olivér (Paksi FC), Deutsch László (Puskás Akadémia)
Középpályások:
Csonka András (Budafoki MTE), Kata Mihály (MTK Budapest), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd), Hinora Kristóf (Vasas), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Palincsár Martin (MTK Budapest)
Támadók:
Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Kovácsréti Márk (Kisvárda), Skribek Alen (Budafok), Szőke Adrián (Heracles), Bárány Donát (DVSC)
Szövetségi edző: Gera Zoltán
Az Eb-keret keret nem végleges, a sérülés miatt kiesett Dárdai Palkó és Zsóri Dániel helyett a csapattal készülhet Bukta Csaba (Altach) és Bíró Bence (MTK) is, míg a pozitív koronavírustesztet produkáló Demjén Patrik helyett Auerbach Martin (Puskás Akadémia). A keretben sérülés, illetve betegség esetén az az első meccsig van lehetőség változtatásra.


U21-ES EB, AZ A-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ (március 24.)
Magyarország–Németország (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 21.00
Románia–Hollandia (Budapest, Bozsik Aréna) 21.00
2. FORDULÓ (március 27.)
Magyarország–Románia (Budapest, Bozsik Aréna) 18.00
Németország–Hollandia (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 21.00
3. FORDULÓ (március 30.)
Hollandia–Magyarország (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 18.00

Németország–Románia (Budapest, Bozsik Aréna) 18.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik