Futsal Eb-sel.: tartalékos válogatottunk simán kikapott Kazahsztánban

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.12.09. 17:05
A magyar férfi futsalválogatott 5–0-s vereséget szenvedett Kazahsztán vendégeként a 2022-es Európa-bajnokság selejtezőjében.

A mieinknél néhány nappal a találkozó előtt több kulcsjátékos kidőlt a koronavírus-járvány miatt.

A legutóbbi, 2018-as Eb-n negyedik helyen végző kazahok az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, a végeredmény 5–0 lett.

„Amit kértem a játékosoktól a mérkőzés előtt, azt mindannyian fegyelmezetten megpróbálták teljesíteni – idézi az mlsz.hu Turzó József szövetségi kapitányt. – Az első félidőben volt hiányérzetem, a szünet után viszont jól játszottunk. Dicséretet érdemelnek a fiúk, mert bizonyították, hogy a jövőben is lehet számítani rájuk, akkor is, ha éppen a teljes keret rendelkezésre áll. Úgy érzem, becsülettel helyt álltunk ebben a nehéz helyzetben, fontos lenne, hogy sok mérkőzést játszhassunk ilyen erősségű ellenfelekkel.”több kulcsjátékos kidőlt a koronavírus-járvány miatt.

A legutóbbi, 2018-as Eb-n negyedik helyen végző kazahok az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, a végeredmény 5–0 lett.

„Amit kértem a játékosoktól a mérkőzés előtt, azt mindannyian fegyelmezetten megpróbálták teljesíteni – idézi az mlsz.hu Turzó József szövetségi kapitányt. – Az első félidőben volt hiányérzetem, a szünet után viszont jól játszottunk. Dicséretet érdemelnek a fiúk, mert bizonyították, hogy a jövőben is lehet számítani rájuk, akkor is, ha éppen a teljes keret rendelkezésre áll. Úgy érzem, becsülettel helyt álltunk ebben a nehéz helyzetben, fontos lenne, hogy sok mérkőzést játszhassunk ilyen erősségű ellenfelekkel.”



A csoport másik mérkőzésén Fehéroroszország 3–0-ra legyőzte Izraelt.

A magyar együttes legközelebb február 3-án lép pályára, amikor a fehéroroszokat látja vendégül.

A csoportgyőztesek és a hat legjobb csoportmásodik kijut az Eb-re. A maradék két csoportmásodik 2021 novemberében megküzd egymással az utolsó kiadó helyért. A selejtező ezen szakasza áprilisban ér véget. Mindhárom ellenfelünkkel kétszer csapunk össze.

A 12. futsal Európa-bajnokságnak 2022 januárjában és februárjában Hollandia ad otthont. Ez lesz a sportág első 16 csapatos kontinensviadala. Magyarország a selejtező első körében az 1. helyen végzett csoportjában – megelőzve Litvániát, Törökországot és Észak-Írországot.

FUTSAL EB 2022, SELEJTEZŐ
CSOPORTKÖR
5. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Kazahsztán–Magyarország 5–0 (4–0)

Magyarország: Sásdi Bálint – Horváth Norbert, Horváth Szabolcs, Szentes-Bíró Tamás, Rutai Balázs. Cserék: Mezei Dávid, Horváth Benedek, Faragó Lajos, Rábold Richárd, Szeghy Szabolcs, Tóth Attila, Siska Gergő

A csoport másik meccsén:
Izrael–Fehéroroszország 0–3 (0–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik