Csányi Sándor: Felvetődött, hogy be kellene zárni a B-közepet; Rossi marad 2025-ig

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 15:12
null
Csányi Sándor (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a portfolio.hu oldalnak adott interjújában elmondta, 2025-ig mindenképpen Marco Rossi lesz a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Hiányolja a vidéki nagyvárosok csapatait az NB I-ből, ezért nem zárja ki az élvonal létszámának növelését. A szurkolói rendbontások miatti büntetésekről és az akadémiákról is beszélt az MLSZ-elnök.

„Megbeszéltük Rossi úrral, ő marad a szerződése végéig, vagyis 2025-ig a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és abban bízom, hogy majd azt követően is tudunk új szerződést kötni vele – idézte Csányi Sándort a portfolio.hu.Bízom Marco Rossiban, összességében jó csapatot rakott össze, nem véletlen, hogy voltak is megkeresései, nem is rossz csapatoktól, de megegyeztünk, hogy marad.”

A válogatott kapcsán szóba kerültek a zárt kapus mérkőzések, a válogatottnak az Albánia elleni vb-selejtező mellett a következő hazai Nemzetek Ligája-mérkőzését is üres stadionban kell játszania. Csányi Sándor szerint a büntetésekben leginkább az a fájó, hogy néhány ember viselkedése miatt büntetnek tízezreket.

„Az UEFA és a FIFA eljárása is nagyon szigorú volt, összességében úgy érzem, hogy egy kicsit kevesebb büntetést érdemelnénk – mondta az MLSZ elnöke, aki az UEFA és a FIFA alelnöke is egyben. – Ugyanakkor igaz, hogy pontos szabályrendszere van a fegyelmi ügyeknek, ami eléggé korlátozza a fegyelmi bizottságok mozgásterét is. Zéró tolerancia van a rasszista és egyéb kirekesztő megnyilvánulásokkal kapcsolatban, és sajnos már egyetlen szurkoló cselekedete is maga után vonhatja akár a zárt kapus büntetést.”

Elmondta, ehhez alkalmazkodniuk kell a szövetségeknek, akiknek saját hatáskörükben kell megoldaniuk, hogy kiszűrjék a rendbontókat.

„Vannak egyeztetések, tervezzük a stadionokban a vénaszkenner bevezetését, próbáljuk bíróságképesen, vagyis az igazságszolgáltatásnak is értékelhető módon, dokumentumokkal, bizonyítékokkal alátámasztani az elkövetők személyazonosságát – mondta Csányi Sándor, hozzátéve, a rendbontók azonosítása ügyében az adatvédelmi biztos hivatalával is egyeztettek. – Akik nagy büntetést hoznak a szurkolótársaik és a szövetség nyakára, örökre ki fogjuk tiltani a futballpályákról. Amíg ezt nem tudjuk megoldani, addig az is felvetődött, hogy esetleg be kellene zárnunk a B-közepet, annak ellenére, hogy ott is nagyon sok olyan szurkoló van, aki teljesen elfogadható módon viselkedik, és sokat tesz hozzá a stadion hangulatához, a csapat támogatásához. De még mindig kisebb veszteség lenne, mintha hatvanötezer szék lenne üres a Puskás Arénában.”

Az interjúban felvetődött, hogy a nagyvárosok jelenléte és a magyar játékosok miatt az NB II szerepe jelentősen felértékelődött, tulajdonképpen „valójában az NB II a magyar bajnokság”.

„A magyar első osztály színvonala – még ha nyilván el is marad a topbajnokságokétól – jelentősen javult az elmúlt időszakban. Én sem tartom jónak, hogy a nagyvárosok tradicionális csapatai, például a Győr, a Pécs, a Szeged, a Békéscsaba nem az NB I-ben játszanak. Gondolkodunk is azon, hogy megemeljük az NB I létszámát, ezzel párhuzamosan csökkentjük az NB II-ét” – mondta az MLSZ-elnök, akinek nem tetszik, hogy sok külföldi játszik az élvonalbeli csapatokban, mint ahogy az sem, hogy a klubok érdeke nem a magyar futball fejlesztése, hanem a saját sikereik hajszolása, amivel az edzők kezeit is megkötik.

Csányi Sándor kitért az utánpótlás-nevelés fontosságára, Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója vezetésével sikerült elérni, hogy a szövetség és az akadémiák kapcsolata jobbá vált. Kiemelte, hogy az utánpótlásedzők képzésére kell koncentrálni.

„A legnagyobb elmaradás nem a tizennégy év feletti korosztály felkészítésével van, hanem a hat és tizennégy év közötti időszakban. A Double Pass belga tanácsadó cég azt állapította meg, hogy az akadémiákon jó munka folyik, de az alapanyag rosszabb minőségű, mint a nyugat-európai akadémiákon. A fiatalabb kori képzést, készségfejlesztést kell előtérbe helyezni. A másik fontos megállapítás az volt, hogy sok akadémián nem fordítanak kellő figyelmet az egyéni képzésre. Látjuk tehát a problémát, és a megoldás érdekében jelentős fejlődés várható az edzőképzésben” – mondta Csányi Sándor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik