DUDUCZ TIBOR 2021.06.07 09:32 Frissítve: 2021.06.07 11:07

Eb 2020: Fel tudunk nőni a nálunk jobbakhoz – Kalmár

A térdműtéten áteső, még mankóval közlekedő Kalmár Zsolt a lelátóról szurkol majd a Puskás Arénában, és reméli, a nemzeti csapat felnő esélyesebb riválisaihoz a labdarúgó Európa-bajnokságon.

Kalmár Zsolt (Fotó: Dömötör Csaba – archív)

 

– Hogy érzi magát?
– Köszönöm szépen, a kialakult helyzethez képest jól. Már nagyon várom az Európa-bajnokságot – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére Kalmár Zsolt, a 25 éves, 27-szeres magyar válogatott középpályás, akit két héttel ezelőtt műtöttek meg, és kénytelen kihagyni a részben hazai rendezésű Eb-t.

– Simán ment a műtét ?
– Három órán át tartott, mert a kereszt-, illetve az oldalsó szalagom is megsérült a bal térdemben, rendbe kellett tenni őket. Majzik Ernő doktor úr szerint jól sikerült az operáció. Egy éjszakát töltöttem a budaörsi klinikán. Miután a nővér eltávolította a csöveket a térdemből, alig éreztem fájdalmat, ezért már másnap hazautazhattam. Szépen gyógyul a seb, két héttel a beavatkozás után már kiszedték a varratokat. A tervezett ütemben halad a felépülésem.

– Tud rendesen pihenni, aludni?
– Igen, tudok. A legkellemetlenebb az első éjszaka volt, akkor voltak a legnagyobb fájdalmaim. Különféle gyógyszereket, kiegészítő szereket szedek – megmaradok… Két hétig csak hason tudtam aludni, de amióta kiszedték a varratokat, oldalra is tudok fordulni. Természetesen csak annyit, amennyit enged a lábam, vigyáznom kell a mozdulatokra. Minden héten kontroll vár rám, két hét múlva kezdhetem a hajlítást, június végén a rehabilitációt.

– Hogyan telnek a napjai?
– Fekvéssel. Nem terhelhetem a lábam, csak mankóval közlekedhetek, maximálisan ügyelek mindenre. Jó jel, hogy nem duzzad a térdem. Általában felpolcolt lábbal ülök, fekszem. A nemsokára kétéves Noel fiunk időnként nem érti, miért nem tudok vele játszani, de jó és megnyugtató érzés, hogy itt van mellettem, így gyorsabban telnek a napok. Nagy köszönettel tartozom a menyasszonyomnak, Karolinának, valamint a családomnak és a barátaimnak a sok segítségért, biztatásért.

– Sérülése miatt értelemszerűen nem játszhatott pénteken, a Ciprus ellen egy-nullára megnyert budapesti felkészülési mérkőzésen. A tizenhármas meze mégis ott volt a pályán.
– Korábban elmondtam, ha valaki szeretne a mezemben játszani, szívesen odaadom neki. Mindamellett nem gondoltam volna, hogy lesz, aki lecseréli a saját számát, hiszen mindenkinek megvan a sajátja. Két nappal a pénteki meccs előtt felhívott dunaszerdahelyi klubtársam, Schäfer András, megkérdezte, játszhat-e a tizenhármasban. Gondolkodás nélkül válaszoltam, hogy igen, hozzon neki szerencsét!

– És lőn! Schäfer András megszerezte első gólját a magyar csapatban, és azzal meg is nyerte a meccset a válogatott a ciprusiak ellen.
– András nagyszerűen játszott, bejátszotta szinte az egész pályát, tizenegyest harcolt ki. Nikolics Nemanja sajnos kihagyta a büntetőt, de inkább felkészülési meccsen történjen vele, velünk ilyen, mint az Európa-bajnokságon!

– Mit érzett, amikor látta Schäfer Andrást ünnepelni a gólját követően?
– Jólesett, hogy az én mozdulatomat idézve szalutált a szurkolótábor előtt, és nekem ajánlotta első válogatottbeli gólját. A mérkőzés után felhívott, jót beszélgettünk, remélem, az Eb-n is kiemelkedő teljesítményt nyújt a csapattal együtt.

– A televízió előtt ülve érzett valamit a Szusza Ferenc Stadionban uralkodó meccshangulatból?
– Hogyne! Egészen mások így, nézők előtt a mérkőzések. Beleborzongok, ha eszembe jut, mi lesz majd a Puskás Arénában az Európa-bajnoki összecsapásokon. Közönségünk, szurkolóink jelentik nekünk az engedélyezett doppingot, elmondhatatlanul erős támaszt nyújtanak.

– Tartja a kapcsolatot a csapattal?
– Természetesen. Rendszeresen beszélek csapattársaimmal, tudom, hogy nagyon jó a hangulat, és mindegyikük várja az Európa-bajnokság rajtját. Mondtam is nekik, élvezzék a telt házas hazai meccseket, mert bizonyosan fantasztikus élmény lesz. A portugálok ellen kezdünk, valahogy felbicegek a lelátóra a mankómmal, s onnan szurkolok a csapatnak.

– Mit vár a magyar a válogatottól az Eb-n, szerezhet meglepetést?
– Még szép! A portugálok, a franciák és a németek ellen sem mi leszünk az esélyesek, de már jó néhányszor bizonyítottuk, fel tudunk nőni a nálunk jobbakhoz, sőt le is tudjuk győzni őket. Jó játékosaink vannak, egységes a csapatunk, és visz előre minket a magyar szívünk.

2021.07.20 14:03:05

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Noha a magyar futballválogatott gyengélkedett, a vezetők nem mondták le a brazilok riói meghívását.

2021.07.15 22:41:39

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Mészöly Kálmánban mintha a tárt karú szeretet hajlamát, s a fékezhetetlen – nem rossz értelemben vett! – „dúvadságot” gyúrta volna össze a Teremtő, ami így egyben a lebírhatatlan életörömöt, életakaratot mutatja nekünk.

2021.07.15 22:14:35

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Örüljünk annak, hogy csakhamar kettő lesz az egyből.

2021.07.14 23:11:43

Magyar válogatott KAMLER JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Tökéletesen behatárolható a profi labdarúgásban betöltött szerepe.