A fehérorosz kapitány: Tartunk Nikolics Nemanja gólerősségétől

Vágólapra másolva!
2018.06.05. 21:42
null
Georges Leekens (jobbról a második) remélhetőleg a mérkőzés után is ilyen jókedvű lesz (Fotó: Koncz György)
A keddi breszti sajtótájékoztatón Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem árulta el, kiket tervez játszatni szerda este a fehéroroszok elleni felkészülési mérkőzésen, de – mosolyogva – azt igen, hogy a magával vitt két labdarúgó, vagyis Vinícius és Szabó János jó eséllyel pályára lép. Márpedig mindketten védők, így kezd körvonalazódni a felállás a Videoton friss bajnokával középen, a paksi futballistával pedig a bal oldalon.


„Extra lelkierőt ad nekem a bajnoki címünk, pluszenergiákat szabadított fel bennem – fogalmazott Vinícius, a honosított brazil védő. – Nagyon örülök, hogy a súlyos sérülésem után nem felejtettek el a magyar válogatottnál, kiváló erőben érzem magam. Tanulmányoztuk a fehérorosz csapatot, tudjuk, hogy gyors támadásokat vezet, taktikailag fegyelmezett, nem sok területet hagy, ezért minden kínálkozó lehetőséget ki kell használnunk.”

Szabó János
abban bízik, hogy idegenben is kezdeményezőként tud fellépni a magyar együttes.

„Az a célunk, hogy nálunk legyen sokat a labda, töltsünk sok időt az ellenfél térfelén, és akkor a két szélről mi védők is hatékonyan tudjuk segíteni a támadásokat.”

A breszti stadion főlelátója (Fotó: Koncz György)
A breszti stadion főlelátója (Fotó: Koncz György)


Legutóbbi két meccsét – Azerbajdzsán és Szlovénia ellen, mindkétszer idegenben – meg tudta nyerni a fehérorosz csapat, még gólt sem kapva. Utolsó őszi vb-selejtezőjén pedig Párizsban épphogy kikapott 2–1-re a vb-favorit francia válogatottól. Noha az Arsenalban is megfordult Alekszandr Hlebhez hasonlítható nemzetközi klasszisa nincs most a belorusz futballnak sem, azért ne gondoljuk, hogy Igor Kriusenko gárdáját csupa kutyaütő alkotja.

A fehérorosz szakvezető az utolsó edzés után a sajtó képviselőinek azt mondta: „Mindenképpen mi szeretnénk irányítani a mérkőzést hazai pályán. Óvatlanok azonban nem lehetünk, mert a magyar csapatnak mindkét oldalon vannak kiváló szélsői, így könnyen mögénk kerülhetnek. Nagy erőssége Georges Leekens alakulatának, hogy többféle hadrendben is pályára tud lépni, ezért nehéz felkészülni ellene. Kiváló játékosnak gondolom Dzsudzsák Balázst, Varga Rolandot, és tartunk Nikolics Nemanja gólerősségétől is.”

Megkönnyebbült mosollyal fogadta, hogy utóbbitól igazán nem kell, a Chicago Fire légiósa ugyanis a közelmúltban lemondta a válogatottságot.

Mindkét fél a másikat maximálisan tiszteletben tartva, messzemenőkig udvariasan és látszólag fesztelenül készül a szerda esti meccsre. Pedig nyilvánvaló, hogy ennek a régi szóhasználat szerint barátságos találkozónak igenis van tétje. Aligha van olyan szövetségi kapitány ugyanis a világon, aki új állomáshelyén három vereséggel szeretne kezdeni.

LEEKENS: BENNE VAN A CSAPATBAN A GYŐZELEM
– Tudjuk, hogy a felkészülési mérkőzéseken elsősorban nem az eredmény számít, de érez-e nyomást amiatt, hogy harmadik meccsén a magyar válogatott élén megszülessen végre az első győzelme?
– Mindenekelőtt nagyon örülök, hogy újra együtt van a csapat, és az nagyszerű, hogy a hosszú idény végén mindenkinek abszolút dicséretes a hozzáállása a munkához – válaszolta Georges Leekens. – Pontosan ismerjük a fehéroroszok erősségeit, és tisztában vagyunk a saját problémáinkkal. Fontos lenne nyernünk, de első az őszi tétmeccsekre való felkészülés. Úgy érzem, most abszolút benne van az együttesben a győzelem.

– Megtudhatunk valamit az összeállításról? Más-más csapat szerepel majd a következő két meccsen, szűkül-e már a kör, vagy újabb irányt vesz a kísérletezés?
– Még nem állt össze a fejemben a kezdő tizenegy, megnézem majd az egyéni mutatókat a legutóbbi edzésről, kiderül, ki mennyire fáradt, és természetesen egyéb tényezőket is figyelembe veszünk. Azt gondolom, hogy a körülmények abból a szempontból nem ideálisak, hogy kevés időnk van a két mérkőzés között, ám szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből.

– Az Európa-bajnokság óta a védelem nem tudott állandósulni, folyamatos kísérletezés zajlik. Mit gondol, mikorra állhat össze egy stabil alapvédelem?
– Ez egy soha véget nem érő történet. Ha egy védelem nem állandó, az nem csak azért lehet, mert nem stabil, hanem azért is, mert nagy a versengés a csapatba kerüléséért. Nyilván nagyon sok tényező befolyásolja az összeállítást, sérülések, formahanyatlások, fáradtság, eltiltás, ezért mindig alakul. Csak akkor lesz egyensúlyban a gárda, ha a támadók és főleg a középpályások is besegítenek a védekezésbe A középpályán is változó a taktikai rend, ettől függően is változhatnak a nevek a védelemben.

– A fehérorosz médiában azt valószínűsítik, hogy a magyar csapat támad majd, ők pedig inkább az ellenakciókra rendezkednek be. Ön ilyen szempontból milyen meccsre számít?
– Kizárólag azt hiszem el, amit látok majd, az előzetes spekulációkra nem sokat adok. A legfontosabb, hogy tudjuk a hazaiakról, nagyon kiegyensúlyozott a csapatuk, támadásban és védekezésben is nagyon erősek, kifejezetten minőségi játékosaik vannak, ez jól látszott a legutóbbi meccseiken. Kiélezett, jó mérkőzést akarunk ellenük játszani, amelyet megnyerünk.

 

 

A VÁLOGATOTT JÚNIUSI PROGRAMJA
Június 6. (szerda), 19.00, Breszt:Fehéroroszország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
Június 9. (szombat), 17.30, Budapest, Groupama Aréna:MAGYARORSZÁG–Ausztrália (Tv: M4 Sport)

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰKÍTETT KERETE
KAPUS: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
VÉDŐK: Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien – Kína), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland – Dánia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC), Tóth Bence (Videoton FC), Vinícius (Videoton FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Videoton FC), Szoboszlai Dominik (FC Liefering – Ausztria), Vadócz Krisztián (Kitchee SC – Hongkong), Varga József (Videoton FC)
TÁMADÓK: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Kevin (Debreceni VSC), Varga Roland (Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik