Profi futballista a lakatosműhelyből – Szalma József 60 éves

Tatabányán kezdett futballozni, az élvonalban is a Bányász együttesében mutatkozott be 1985. március 3-án a bajnoki címvédő Bp. Honvéd ellen Szalma József, aki Emmer László cseréjeként állt be a 73. percben. Március 27-én már megszokott helyén, balhátvédként kezdett az Újpesti Dózsa ellen 2–2-re végződő találkozón, a Népsporttól 6-os osztályzatot kapott. Igaz, ő sem tudta megakadályozni, hogy a csapat csak a 12. helyen végezzen, más kérdés, hogy Bacsó István edző Vincze István mellett őt említette mint ígéretes fiatalt. A balbekk tagja volt az 1985-ben MNK-döntős együttesnek, akárcsak az 1987-ben bajnoki bronz-, rá egy évre ezüstérmes csapatnak, amelynek Temesvári Miklós volt a szakvezetője. Mezey György kapitánysága idején a válogatottban is bemutatkozott Ausztria ellen (1988. augusztus 31., Linz; 0–0), Sass Jánost váltotta a 65. percben. A Népsport ezt írta: „Viszonylag gyorsan felvette a nem túl nagy iramú játék tempóját, újonc létére nem vallott szégyent.”

A legjobbak között 15 mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett, Ciprusnak lőtte az idegenben 2–0-ra megnyert Eb-selejtezőn (1991. április 3.). Az NS-től 7-est kapott: „Elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy a magyar csapat számára kritikus pillanatban eredményes tudott lenni. Ez nemcsak őt, hanem a csapatot is megnyugtatta, ettől kezdve már időnként sohasem látott nagyvonalúsággal, magabiztossággal, tőle szokatlan látványos megoldásokat választva futballozott. Fordulás után nála is az hiányzott, ami a többieknél.” Abban az évben ő volt a legjobb balhátvéd az NS posztonkénti rangsorában. Utoljára Anglia ellen játszott (1992. május 12., Népstadion; 0–1), le kellett cserélni: „Méltán pályázhat az év legbalszerencsésebb magyar játékosa címre, hiszen először kapott meghívót Jenei Imrétől, határozottan, jól is kezdett, kifejezetten ízlett neki ez az angolosra keményített játék, ám amikor a fizikumot a pszichikuma is követte volna, úgy megsérült, hogy le kellett cserélni.”

Ekkor már a holland Fortuna Sittard játékosa volt, s érdemes megemlíteni, megtörhetetlen akaraterővel küzdött céljáért. Amikor Tatabányán az ifiből fellépve nem fért be a nagyok közé, ráadásul lakatosként dolgozott – az 1984-es ifi Eb-győztes csapat meccseit a műhelyben hallgatta rádión –, a Ferencváros elleni bajnokin látta a nála nem sokkal idősebb Zsinka Jánost a zöld-fehéreknél, megfogadta, mindent az edzéseknek rendel alá.

Légiósként sem volt könnyű a beilleszkedés Hollandiában: „Annak a srácnak a haverjai, akinek a helyére szerződtettek, kóstolgattak, bepróbálkoztak, de rövid úton leálltak. A pályán nem kellett beszélgetni, ott nagyon otthon éreztem magam.”

Hollandiából visszatérve a BVSC-vel Magyar Kupa-döntőig jutott (1996), majd Komáromon keresztül ismét közeledett Tatabányához, ahol részese lett az élvonalba jutásnak és egy MK-döntőnek (1999). Bokaszalagjai többször is cserben hagyták, más kérdés, hogy súlyos sérüléseiből rendre visszatért, ugyanakkor elismerte, hogy „…egy okra vezetem vissza sérülékenységemet: nem volt rendesen felépített izomzatom, mert fiatalon nem kaptam megfelelő képzést.”

Ennek tudatában is figyelt fel a Coerver-módszerre, amelynek hazai nagykövete, mi több, apostola lett. Megkeresésünkre ezt mondta: „Hollandiá­ban kaptam ilyen jellegű képzést. Sohasem voltam pengés játékos, mindent izomból csináltam, a Coervernél viszont éppen nem ez számít, hanem a technikai tudás és a kreativitás döntéshelyzetekben.”

A rendszer hazai fejlesztésében az MLSZ is fantáziát látott, más kérdés, hogy manapság Szalma József életének a futball már nem része.