Szerelmével külföldre akart szökni, kivégezték – Szűcs Sándorra is emlékeztek a Nemzeti Sportrádióban

A koncepciós perben halálra ítélt és 1951-ben kivégzett korábbi Újpest-játékosról, Szűcs Sándorról Ballai Attila emlékezett meg a műsorban.

„Szűcs Sándort, az Újpest játékosát lépre csalták, úgy tettek, mintha kicsempésznék külföldre Kovács Erzsivel, a barátnőjével, akivel szerették egymást, de mind a ketten családosak voltak. A beépített ügynök azonban nem Ausztriába, hanem egy Vas megyei zsákfaluba vitte őket, majd 1951-ben Szűcsöt kivégezték. Ő maga sem hitte el, még a siralomházban sem, hogy ki fogják végezni. Amikor az utolsó pillanat elérkezett, akkor üzent gyorsan Puskásnak, Szuszának, Bozsiknak, hogy segítsenek. Ők bementek Farkas Mihályhoz, aki azonban azt mondta, hogy most már késő, mert kivégezték. Ez volt 1951-ben, onnantól kezdve egyetlen magyar játékos sem kísérelt meg disszidálást vagy szökést, mert látták, hogy ebben mekkora kockázat van” – idézte fel a tragikus történetet. 

Ifjabb Bene Ferenc a műsor második felében telefonon keresztül jelentkezett be, és beszélt arról, hogy a kommunizmus milyen hatással volt legendás édesapjának az életére.

„Az volt a különösen gonosz ebben a rendszerben, hogy ezekről a külvilág nem tudott. A hírcsatornákat elzárták, teljes kontroll alatt volt a média és az egész rendszer, nagyon-nagyon szigorúan fogták őket.”

Felidézte azt a történetet, hogy egy válogatott mérkőzésen leszállt a repülőgépük Madridban, ahol nyugati sportautó várta őket, hogy aláírjon a Real Madridhoz – édesapja azonban csak annyit mondhatott, hogy keressék meg az MLSZ vezetőit, mert öröm lenne ugyan futballozni a Real Madridban vagy a Barcelonában, ám ez teljességgel lehetetlen volt akkoriban. Beszélt arról is, hogy az Adidas egy kifejezett cipőmárkát szeretett volna piacra dobni az édesapjáról.

„Élete végéig éreztem a szomorúságot és a tehetetlen dühöt a tekintetében” – tette hozzá ifjabb Bene Ferenc.

A folytatásban a korábbi kiváló sportlövőt, Herrné Kiss Évát is kapcsolták a műsorban, aki szintén a rendszer kárvallottjának mondhatja magát: „1984-ben még olimpiai válogatót rendeztek, csak '88-tól van kvótaszerzés az indulási joghoz. Épp mentünk külföldre versenyre, beültünk a Keleti pályaudvaron a vonatba, és az egyik lövésztársam, Kányai Gabriella mondta, hogy Fórián Éva és én mehetünk az olimpiára, mivel én mindkét olimpiai válogatót megnyertem. Ő szólt, te befelé mosolyogsz és élvezed, hogy nem volt hiábavaló a rengeteg munka, amit beletettél, és az öröm egészen a magyar-osztrák határig tartott. Jönnek azok, akik a fegyvert ellenőrzik, megállt az ajtóban az osztrák vámos, ránk nézett és azt mondta, hogy »nagyon sajnálom magukat, nem vesznek részt az olimpián.«”

Ennek ellenére ugyanúgy megkapta az olimpiai formaruhát, amit a mai napig őriz.

„Fennmaradtunk éjszaka megnézni az olimpiai megnyitót, és amikor a román delegáció bevonult, az egész sportaréna felállva tapsolt. Ez fájt. (...) Nem mondom, hogy olimpiai bajnok lettem volna, de hogy mindent megtettem volna a siker érdekében, abban biztos vagyok. Aztán lehet, hogy egy jó nagy adag félsz lett volna bennem, remegett volna kezem-lábam, de ezt most már nem tudhatjuk” – emlékezett vissza.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg.