Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

A távolság és a háromórás időeltolódás miatt nem a megszokott ritmusban zajlott a magyar válogatott felkészülése a mérkőzést megelőző napon. Az elmúlt évek gyakorlata ugyanis az volt, hogy – maradjunk ennél a meccsnél – csütörtöki játéknap esetén szerda délelőtt Telkiben edzett, majd az ebéd után elrepült a találkozó helyszínére Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, ahol a hivatalos sajtótájékoztató előtt (vagy utána, nem is lényeges) a játékosok már nem edzettek, majd sétálgattak a pályán, megismerkedtek a körülményekkel, a gyepszőnyeg minőségével, a fényviszonyokkal.
Ám most a keddi edzést és ebédet követően indult útnak a nemzeti csapat Jereván felé, így szerdán már az örmény fővárosban ébredtek a játékosok. Délelőtt könnyű séta szerepelt a programban, ezúttal pedig a sajtótájékoztató után edzett a csapat a Vazgen Szargszjan Stadionban – ahol már csak ötszáz jegy maradt, vagyis vélhetően telt ház előtt lépnek pályára a felek.
Helyi idő szerint tíz perccel tizenhét óra után (Magyarországon délután két óra után nem sokkal) érkezett a stadion sajtótermébe Jegise Melikjan szövetségi kapitány, valamint az Ararat 33 éves futballistája, Karen Muradjan, aki a két gárda budapesti mérkőzésén (októberben 2–0-ra győztek a mieink) a 79. percben állt be védekező középpályásként. A terem végén az operatőrök kamerái azonnal forogni kezdtek, a teremben pedig mintegy negyven sajtómunkás követte az eseményeket.
Az örmény sajtótájékoztató után a házigazdák megtartották utolsó edzésüket, a kapusok természetesen különvonultak a sarokba, ott melegítettek, a mezőnyjátékosok pedig a megszokott cicázással, passzolgatással hangoltak a gyakorlásra.
Amíg a magyarok meg nem érkeztek, sikerült besurranni az öltözőfolyosóra, ahol egyfelől több képen is felfedezhettük Varazdan Harojant, a Kazincbarcika játékosát, és beleshettünk a magyar öltözőbe is, ahol előre bekészítették a banánt, a frissítőket, a vitaminokat. A játékosoknak már nem a régi időket idéző padokon kell majd üldögélniük, mindenki kényelmes fotelban foglalhat helyet, ám azért láttunk meglepőt: az öltöző végében, a fő helyen egy íróasztal és egy szék várja – vélhetően a szövetségi kapitányt, aki mint osztályfőnök beszélhetne onnan a labdarúgókhoz.
Magyar idő szerint nem sokkal 15 óra után ült le a sajtó képviselőivel szemben Marco Rossi, valamint Kerkez Milos, a Liverpool légiósa.
Az első kérdés az olasz szakemberhez a csütörtöki ellenfélről szólt, erre főleg az örmény kollégák voltak kíváncsiak.
„Az örmény csapat nehezen indult a világbajnoki selejtezősorozatban: Portugália nagy különbséggel legyőzte itt, Jerevánban – fogalmazott Marco Rossi. – A folytatásban aztán megmutatta, sokkal többre képes, más szinten is tud teljesíteni. Írországot legyőzte ebben a stadionban, Dublinban is egyenrangú partner volt, és Budapesten magunk testközelből tapasztalhattuk, milyen kellemetlen ellenfél. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy lebecsüljük a riválist, buták lennénk, ha így tennénk! A hozzáállásunknak kell rendben lennie, ezzel nem volt gond ezen a négy mérkőzésen, nyomást kell helyeznünk a hazaiakra, mert ha nem így teszünk, az örmény csapat veszélyes lehet ránk.”
Ezzel együtt nem lehet kérdés, mi a magyar válogatott célja a csütörtöki összecsapáson.
„Olyan ez, mint egy misszió – mondta a kapitány. – Tudjuk, mi a feladatunk, mi a célunk, nem lehetünk és nem is leszünk nagyképűek. Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk, de azért jöttünk, hogy megszerezzük a három pontot, szeretnénk elérni a csoport második helyét. Nem lesz egyszerű ez, szenvedni, küzdeni kell majd a sikerért, ezzel tisztában vagyunk. Felkészültek és motiváltak vagyunk.”
Lapunk tudósítója megkérdezte: milyen tanulsága lehetett az örmények és az írek jereváni összecsapásának, amelyen a házigazda, talán meglepetésre, győzni tudott? Tanulhattunk-e mi abból a találkozóból?
„Igen, érdemes volt elemezni azt a selejtezőt is. Voltak olyan játékhelyzetek, amelyekben az örmények jók, nem szabad azokat a hibákat elkövetnünk, mint akkor az írek. Nincs helye az alibinek: nem számít az időeltolódás, nem számít a gyep minősége, nem számít az időjárás, a világítás, azért vagyunk itt, hogy megszerezzük a három pontot, akkor is, ha azért nagyon keményen meg kell dolgoznunk. Így készülünk: nem adja oda nekünk azt az ellenfél, amelyet tisztelünk.”
A sajtótájékoztatón szóba került: szerdán volt tíz éve, hogy 32 éves korában elhunyt Fülöp Márton korábbi válogatott kapus.
„Mindenki emlékszik Mártonra – mondta erre a szövetségi kapitány. – A győzelem a célunk, és azt szeretnénk neki ajánlani.”
A hazai újságírókat leginkább az foglalkoztatta, mi lesz a csapatukkal, hiszen öt meghatározó labdarúgó is hiányzik, e tekintetben mire számít az olasz szakember?
„Ilyen a futball: Budapesten Varga Barnabás és Sallai Roland nem lehetett ott a pályán, most az ellenfélnek lesznek hiányzói. Csodák nincsenek, és a megoldás csak az edző fejében létezik ilyenkor. Más játékosok kapnak szerepet, más személyiségek, emiatt megváltozhat a csapat rendszere, de igyekeztünk felkészülni erre is. Természetesen azt remélem, hogy csütörtök este a pályán megmutatjuk, mennyire sikerült felkészülnünk erre a fontos meccsre.”
Ezt követően a magyar válogatott tagjai sétáltak ki a stadion gyepére, hogy átmozgató edzésen vegyenek részt. Figyelmeztető lehetett, hogy bár nem a találkozó időpontjában, hanem három órával korábban zajlott a gyakorlás, ekkor már csípős hideg fogadta a futballistákat, a klíma aligha lesz kellemes csütörtökön, helyi idő szerint 21 órakor.
Azonban a szövetségi kapitány is kiemelte: mindez nem lehet kifogás, a magyar együttes a három pontot akarja megszerezni Örményország ellen.
Az örmény válogatott kerete Magyarország és Portugália ellen
Kapusok: Henri Avagjan (Pjunik), Ognjen Csancsarevics (Noa), Arszen Beglarjan (Alaskert)
Védők: Kamo Hovhanniszjan (Ararat), Szergej Muradjan (Noa), Georgi Harutjunjan (Puskás Akadémia – Magyarország), Sztyopa Mkrcsjan (NK Osijek – Horvátország), Nair Tiknizjan (Crvena zvezda – Szerbia), Edgar Grigorjan (Ararat), Erik Pilojan (Urartu), Artyom Bandikjan (CSZKA Moszkva – Oroszország)
Középpályások: Eduard Szpercjan (Krasznodar – Oroszország), Karen Muradjan (Ararat), Karen Nalbandjan (Alaskert), Narek Agaszarjan (Urartu)
Támadók: Zsirajr Sagojan (Ararat), Edgar Szevikjan (Akron – Oroszország), Artur Szerobjan (Ararat), Hrant Leon-Ranosz (Borussia Mönchengladbach – Németország), Narek Grigorjan (Farul Constanta – Románia), Gor Manveljan (Noa), Arajik Elojan (Ararat)
A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország)
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)
EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország
| AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA | |||||||
| 1. Portugália | 4 | 3 | 1 | – | 11–4 | +7 | 10 |
| 2. MAGYARORSZÁG | 4 | 1 | 2 | 1 | 8–7 | +1 | 5 |
| 3. Írország | 4 | 1 | 1 | 2 | 4–5 | –1 | 4 |
| 4. Örményország | 4 | 1 | – | 3 | 2–9 | –7 | 3 |

Nuno Mendes hiányzik a portugál válogatott keretéből









