Kerkez Milos: Tiszta fejjel érkeztem, csak a válogatottra összpontosítok

Vágólapra másolva!
2025.11.12. 17:07
null
Fotó: Szabó Miklós
Az örmények elleni csütörtöki vb-selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón Kerkez Milos, a Liverpool labdarúgója is válaszolt az újságírók kérdéseire.

 

– Októberben kilencven percet játszott Örményország ellen – milyen csapatnak tartja az ellenfelet?
Jónak, mert igazi harcosok alkotják – válaszolta a szerdai sajtótájékoztatón Kerkez Milos, a magyar válogatott 22 éves balhátvédje. – Mindig nehéz az ilyen válogatottak ellen játszani, mert egymásért küzdenek a futballisták. Nagyon örülök, hogy Varga Barnabás és Sallai Roland ezúttal pályára léphet, sokat segíthetnek nekünk a támadósorban.

– Az időeltolódás mennyiben nehezíti meg, hogy a játékosok kihozzák magukból a maximumot? Önnek például négyórással kell megbirkóznia.
Nem egyszerű az átállás, mert bár a repülőn három órát aludtam, az ágyban már nem jött álom a szememre. Kicsit megterhelő volt az éjszaka, ezért korábban megyek aludni.

– A Liverpoolban mostanában csereként vetik be, ellenben a válogatottban nagyszerűen teljesített Portugália ellen. Milyen formában érzi magát?
Voltak jó és kevésbé jó meccseim, és bár az utóbbi három alkalommal nem voltam a kezdő tizenegy tagja a csapatomban, jól érzem magam.

– A Manchester City elleni hétvégi bajnoki vereség még ott motoszkál a fejében?
Nyilván csalódottak vagyunk az eredmény miatt, hiszen nem erre számítunk, amikor a tabella élére akarunk törni, de most már itt vagyok a válogatottnál, ami mindig örömmel tölt el, megtisztelő számomra. Tiszta fejjel érkeztem, csak a válogatottra összpontosítok, bízom benne, hogy jó eredményt érünk el Örményországban.

– Milyen a hangulat a válogatottnál?
Az mindig szuper, mindannyian boldogok vagyunk, hogy meghívást kaptunk. Nálunk mindenki nagyon összetart, olyanok vagyunk, mint egy család, egy valódi nemzeti csapat, az első edzés óta remek a légkör. A csütörtöki meccsen a pályán is meg kell mutatnunk, hogy jó passzban vagyunk. 

 

 

Az örmény válogatott kerete Magyarország és Portugália ellen
Kapusok: Henri Avagjan (Pjunik), Ognjen Csancsarevics (Noa), Arszen Beglarjan (Alaskert)
Védők: Kamo Hovhanniszjan (Ararat), Szergej Muradjan (Noa), Georgi Harutjunjan (Puskás Akadémia – Magyarország), Sztyopa Mkrcsjan (NK Osijek – Horvátország), Nair Tiknizjan (Crvena zvezda – Szerbia), Edgar Grigorjan (Ararat), Erik Pilojan (Urartu), Artyom Bandikjan (CSZKA Moszkva – Oroszország)
Középpályások: Eduard Szpercjan (Krasznodar – Oroszország), Karen Muradjan (Ararat), Karen Nalbandjan (Alaskert), Narek Agaszarjan (Urartu)
Támadók: Zsirajr Sagojan (Ararat), Edgar Szevikjan (Akron – Oroszország), Artur Szerobjan (Ararat), Hrant Leon-Ranosz (Borussia Mönchengladbach – Németország), Narek Grigorjan (Farul Constanta – Románia), Gor Manveljan (Noa), Arajik Elojan (Ararat)

A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország) 
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország

     
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA       
1. Portugália

4

3

1

11–4

+7

10

2. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

8–7

+1

5

3. Írország

4

1

1

2

4–5

–1

4

4. Örményország

4

1

3

2–9

–7

3

 

 

Legfrissebb hírek

Jegise Melikjan: Elsőként gratulálok a magyaroknak, ha csoportmásodikok lesznek

Magyar válogatott
3 órája

Válogatott: a fogadók 89 százaléka szerint kijutunk a vb-re

Magyar válogatott
4 órája

Állítsa össze a magyar válogatott jereváni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
6 órája

Az örmények csatára szerint Magyarországnak elitcsapata van

Magyar válogatott
10 órája

Callum Styles: Igyekszem száz százalékot adni Magyarországért!

Magyar válogatott
10 órája

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
12 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
Tegnap, 18:06

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
Tegnap, 17:00
Ezek is érdekelhetik