Egy évtizede távozott a legendás újpesti Várhidi Pál

1931. november 6-án született Budapesten, és egész pályafutása elválaszthatatlanul összekapcsolódott a Megyeri úttal. Játékosként 1949-ben mutatkozott be az Újpesti Dózsa első csapatában, ahol 1965-ig futballozott, összesen 285 bajnokin lépett pályára, s 1960-ban magyar bajnoki címet ünnepelhetett a klubbal. Védőként szerénység, higgadtság, kiszámíthatóság jellemezte. A magyar válogatottban tíz alkalommal szerepelt, 1954-ben, a Románia elleni 5:1-es győztes meccsen debütált. Résztvevője volt az 1954-es svájci világbajnokságnak az Aranycsapattal, a legdicsőbb éve 1960-ban köszöntött be: egyrészt bajnok lett az újpestiekkel, másrészt a római olimpián bronzérmet szerzett a válogatottal.

Visszavonulása után edzőként talán még maradandóbbat alkotott: négyszer (1974, 1975, 1978, 1979) vezette az Újpestet magyar bajnoki címre, s 1974-ben BEK-elődöntőbe juttatta a lila-fehéreket. Edzőként hűségéről, emberségéről és sportszerűségéről vált híressé. Élete végéig szorosan kötődött kedvenc klubjához és a magyar labdarúgáshoz. Csendes, elegáns úriember volt, akit mindenki tisztelt.

Fia, Várhidi Péter edzőként a szövetségi kapitányi tisztségig vitte, az ő irányításával nyerte meg mindmáig utolsó, huszadik bajnoki címét az Újpest 1998-ban.