Callum Styles: Igyekszem száz százalékot adni Magyarországért!

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.11.12. 08:11
null
Callum Styles nagy mezőnymunkát végzett az örmények elleni hazai vb-selejtezőn – a jereváni meccsen is erre számíthatunk tőle (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar válogatott megérkezett Jerevánba, ahol csütörtökön Örményország ellen tenné biztossá helyét a világbajnoki pótselejtezőben, Callum Styles szerint ehhez a csapat megfelelő felkészülésére, játékstílusa megtartására és alkalmazkodóképességére van szükség. Az angol másodosztályú West Bromwich 25 éves középpályása lapunknak beszélt a visszatéréséről a válogatotthoz, Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás szerepéről, valamint Tóth Balázs kidőléséről is.

– Csoportmásodikként végez Magyarország?     
– Szeretnénk már Örményországban biztossá tenni a vb-pótselejtezőt érő második helyet, úgyhogy nagyon bízom benne – mondta a Nemzeti Sportnak a 28-szoros válogatott Callum Styles. – Persze ehhez elengedhetetlen, hogy a portugálok kisegítsenek minket, vagyis nyerjenek Dublinban. Mi azonban csak azzal foglalkozunk, hogy rajtunk semmi se múljon, és megnyerjük az örmények elleni meccset. A vb-selejtező novemberi mérkőzései közül szerintem minden szempontból nehezebb lesz a jereváni – hiszem, ha idegenben jó eredményt érünk el, az hatalmas lökést ad az írek ellen.

A JÁTÉKOSOK PONTOSAN TUDJÁK, HOGY MEKKORA A TÉT A HÉTEN     

– Az októberi kettő-nullás hazai győzelemből kiindulva lehet bármi félnivalója a válogatottnak Örményországban?     
– Semmiképpen sem szabad lebecsülnünk az ellenfelet, mert példás a mentalitása és van néhány remek játékosa. Fel kell készülnünk minden eshetőségre. Budapesten láthattuk, az örmények is tudnak kellemetlenséget okozni nekünk, ugyanakkor hinnünk kell magunkban: jó erőkből állunk, és ha megfelelően felkészülünk, valamint jó erőnléti állapotban leszünk, meg tudjuk nyerni a meccset.

– Csakhogy gyakran előfordul, hogy a válogatott nehezebben hozza a kötelező győzelmeket, míg az erősebb riválisok ellen felszabadultabban futballozik.   
– Valóban, időnként meggyűlik a bajunk azokkal a csapatokkal, amelyek papíron gyengébbek nálunk – ugyanúgy, ahogyan a portugáloknak akadtak nehézségei ellenünk. Amikor erősebb válogatottal csapunk össze, rendre az az érzés motoszkál bennünk, hogy itt a lehetőség megmutatnunk, mi is vagyunk olyan jók, mint ők. Örményországban hatalmas lesz a tét, nem akarjuk elszalasztani a lehetőséget, mindent beleadunk, hogy megszerezzük a győzelmet.

– Írország megégett a jereváni éjszakában. Mi kell ahhoz, hogy Magyarország – vetélytársával ellentétben – érvényesítse a papírformát?     
– Két tényező ugrik be hirtelen. Először is ragaszkodnunk kell a saját elképzeléseinkhez, a játékstílusunkhoz. Másrészt nem szabad kizökkennünk akkor sem, ha a körülmények nem optimálisak. Nem biztos, hogy tökéletes lesz a pálya, lehet, hogy az ellenfél tördelni akarja a játékunkat, és az sem zárható ki, hogy sokszor hosszú indítással próbálkozik. Minden forgatókönyvre fel kell készülnünk.

– Ezt mennyiben nehezíti meg az időeltolódás?     
– Nem kedvező a helyzet, Magyarországhoz képest három, míg Angliához viszonyítva négy óra a különbség, de azokkal a lapokkal kell játszanunk, amelyeket nekünk osztottak. Ha túl sokat foglalkozunk ezzel, az csak kifogásként hat, márpedig ez is csak egy újabb idegenbeli mérkőzés lesz a sok közül. Ha eleget alszunk és kipihenjük magunkat, minden rendben lesz.

Callum Styles nagyra tartja Szoboszlai Dominikot és Varga Barnabást is (Fotó: Dömötör Csaba)

ÚGY ÉRZI, A GÓL HIÁNYZIK A FUTBALLJÁBÓL…

– Miben rejlik a magyar válogatott ereje?     
– Összetartó közösség vagyunk. Marco Rossi szövetségi kapitánynak és a szakmai stábnak óriási a szerepe abban, hogy olyan brigád kovácsolódott össze, amely az elsőtől az utolsó pillanatig küzd egymásért, Magyarországért, a szurkolókért. A pályán és azon kívül is egységesek vagyunk, egy irányba húzunk – ez szerintem kívülről is látszik.

– Mekkora kihívás néhány nap alatt alkalmazkodni a magyar válogatott labdához pozicionált játékához?    
– A futballban rengeteg stílus van, nekem az a nagy szerencsém, hogy elég könnyen alkalmazkodom. Rugalmas vagyok, hiába játszom a West Bromban balhátvédet, nem esik nehezemre egy-két edzés után átkapcsolni fejben és ellátni a belső középpályás szerepkörét. Szerintem az az egyik erősségem, hogy ide-oda lehet rakni a pályán, tudom, mi a feladatom.

– Marco Rossi szövetségi kapitány az Európa-bajnokság után csaknem egy évig mégsem számított önre. Miként élte meg, hogy legközelebb csak 2025 júniusában kapott tőle meghívást?     
– Az Eb után váltottam klubot, a West Bromnál a beilleszkedésemen dolgoztam, és eleinte nem játszottam eleget ahhoz, hogy beválogasson. Érthető volt a kapitány döntése, amely arra sarkallt, hogy a munkába keményen beleállva megküzdjek a helyemért a csapatban. Miután sikerült beverekednem magam a kezdőbe, idő kérdése volt, mikor kapok meghívást, csakhogy márciusban kisebb sérülés miatt nem lehettem ott a Nemzetek Ligája-rájátszásban. A nyári felkészülési meccseken kevés játékidő jutott nekem a válogatottban, viszont a vb-selejtezőben megkaptam a lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok. Igyekszem száz százalékot adni Magyarországért, remélem, én is hozzá tudok járulni ahhoz, hogy elérjük a csoport második helyét.

– Sokak szerint az ősszel nyújtotta eddigi legjobbját a válogatottban – egyetért?     
– Én is úgy éreztem, hogy a vb-selejtezőben jó meccseken vagyok túl. A nemzeti csapatban pályára lépve remek formában kell lenni és alá kell rendelni a játékot a csapatérdeknek, mert akkor érhetünk el eredményeket, ha mindenki így tesz. Igyekszem megfelelni a taktikai elvárásoknak, bízom benne, hogy a novemberi mérkőzéseken is szerepet kapok.

– Egyvalami azonban még hiányzik a játékából.     
– A gól… Természetesen nagyon várom már, hogy betaláljak, de nekem az is kiváltság, hogy a válogatott tagja lehetek. Mindent megteszek, hogy a legjobbamat nyújtsam, ám a szerepkörömből adódóan általában messze vagyok az ellenfél kapujától. Mindenesetre az álmom válna valóra, ha gólt lőnék címeres mezben.

– Angol anyanyelvűként hogy érzi magát a csapatban? Gyanítom, időnként kimarad a poénkodásból, nem érti a többieket.   
– Valóban, előfordul, ám ha komolyabb beszélgetés zajlik, engem is bevonnak, és angolra váltanak a srácok. A legtöbb időt Loic Negóval és Balogh Botonddal töltöm, ám a többiekkel is jól kijövök. Szuper társaság a miénk, mindig remek a hangulat. Próbálok minél több magyar kifejezést elcsípni, de őszintén szólva elég nehéz a helyzetem, mert amint visszatérek Angliába és nem használom a nyelvet, rengeteget felejtek, így pedig nehéz haladni a tanulással. 

SZOBOSZLAI DOMINIK NAGYSZERŰ CSAPATKAPITÁNY

– Jelentősen kicserélődött a keret a tavaly nyári Európa-bajnokság óta, az idén tízen is bemutatkoztak címeres mezben. Erősödött a válogatott?   
– Ezt nehéz megállapítani. Különböző személyiségű és képességű játékosok alkották a csapatot tavaly nyáron. A kiválasztásban nagy a szerepe annak, ki mennyi időt tölt a pályán a klubjában. Olyan futballistákkal, mint a kiemelkedő idényt produkáló Lukács Dániel, sikeresek lehetünk – láthattuk, nagyszerűen teljesített az utóbbi meccseken. 

– Szoboszlai Dominik képességeiről mérkőzésről mérkőzésre megbizonyosodhatunk, ezért inkább arról kérdezném: milyen csapatkapitánynak tartja?     
– Ő valóban világklasszis játékos, önmagáért beszél, hogy hétről hétre bizonyítja tudását. Csapatkapitányként éppen olyan kiemelkedő, mint középpályásként. Mindig ügyel rá, hogy mindenki jól érezze magát, és olyan közös programokat szervez, amelyek erősítik az összetartást – a pályán és azon kívül egyaránt. Kapitányként példát mutat: edzésen és mérkőzéseken is nap mint nap demonstrálja, milyen szintet kell megütnünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Nem beszélünk egész nap folyamatosan – ez egyébként a teljes csapatra jellemző –, de mindennap váltunk néhány szót.

– Az is érdekel, mi a véleménye Varga Barnabásról, aki már tizenkét gólt fejelt az idényben. Megállná a helyét Angliában is?     
– Bámulatos csatár, minden képessége megvan ahhoz, hogy a legmagasabb szinten érvényesüljön. Nyilván olyan csapatban tud kibontakozni, amelyben folyamatosan jön középre a labda, mert parádésan érkezik a kapu elé, minden helyzetből képes betalálni. Örülök, hogy ennyire jó csatárunk van.

– Tóth Balázs sérülése miatt viszont mindenki csalódott. Érzékeny veszteség a kiválása?     
– Beszéltem vele a bajnoki után, sajnos már akkor lehetett tudni, hogy nagy a baj és nem tarthat velünk. Az elmúlt évben bizonyította rátermettségét, rövid idő alatt rengeteget fejlődött. Kiemelkedő teljesítményt nyújt a Championshipben szereplő Blackburnben és a válogatottban egyaránt, hiányzik majd, ám szerencsére jó kapusaink vannak, így biztosan nem lesz gondunk. Bízom benne, hogy a márciusi mérkőzésekre egészséges lesz, visszanyeri a formáját és együtt küzdhetünk a világbajnokságra jutásért.

 
„Az egyik álmom, hogy a Premier League-ben szerepeljek”
West Bromwich Albion v Oxford United - Sky Bet Championship
 

Ha már lehetőségünk nyílt interjút készíteni Callum Stylesszal, nem hagyhattuk ki, hogy megkérdezzük, mi a helyzet klubjával, az angol másodosztályban, vagyis a Championshipben 14. helyen álló West Bromwich Albionnal. Az együttes az előző idényben éppen lemaradt a rájátszásról, ebben az évadban azonban döcög a szekere, össze kell kapnia magát, ha a világ legerősebb bajnokságába vágyik: „El kell kezdenünk nyerni a meccseket, mert hiába a kimagasló egyéni teljesítmények, egyelőre a középmezőnyben tanyázunk. Ami engem illet, jó formában érzem magam, segítem a csapatot, de a gólok és a gólpasszok hiányoznak. Huszonöt éves vagyok, az az egyik álmom, hogy a Premier League-ben szerepeljek, ám ehhez a jó játékunknak eredményességgel kell párosulnia. A világ legerősebb bajnoksága az angol első osztály, az öltözőben folyamatosan téma, melyik csapat mit játszott. Bízom benne, hogy egyszer mi is elérjük ezt a szintet.”

 

A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország) 
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

 

 

 

 

 

1. Portugália

4

3

1

11–4

+7

10

2. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

8–7

+1

5

3. Írország

4

1

1

2

4–5

–1

4

4. Örményország

4

1

3

2–9

–7

3

Légiósok
21 órája

A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a Manchester City is figyeli Szoboszlai Dominikot

Közben a Liverpool meghosszabbítaná szerződését, amire jelenleg jóval nagyobb az esély, mint bármilyen klubváltásra.

 

 

Legfrissebb hírek

Az örmények csatára szerint Magyarországnak topválogatottja van

Magyar válogatott
1 órája

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
3 órája

Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
16 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
16 órája

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
17 órája

Bolla Bendegúz: Egy idő után a tehetség már nem elég, a beletett munka számít

Magyar válogatott
22 órája

Nem foglalkoznak az örmény–magyar eredményével az írek

Foci vb 2026
23 órája

Vb-selejtező: spanyol játékvezető az örmény–magyaron

Foci vb 2026
Tegnap, 9:44
Ezek is érdekelhetik