A 90 éves Pál Tibor futballozni és nótázni szeretett

Békásmegyeri otthonában látogattuk meg Pál Tibort, az egykori kiváló válogatott labdarúgót, aki szívesen emlékezett a Csepellel 1959-ben megnyert bajnoki aranyéremre. Sorolta is a csapattársak nevét: Jávor Pál edzővel kezdve, majd következett Tóth II József, Kleibán Antal, Bakó Géza, Gondos Tibor, a Kóczián testvérek, Antal és János és nem utolsósorban Kisuczky Róbert, aki nagy tehetség volt, nem véletlenül társgólkirály Monostori Tivadarral és Tichy Lajossal az 1958–1959-es idényben.

„Óriási tehetség volt, de sajnos sportszerűtlenül élt, ivott, éjszakázott, egyébként nemcsak ő, a bajnokcsapat is nagyrészt emiatt hullott szét. Az egykori csatár halálát is az ital okozta: 1965-ben egy pesterzsébeti kocsmában verekedésig fajuló szóváltásba keveredett, beverte a fejét a szegélykőbe.” (A Csepel hanyatlását a Budapest futballkönyve című kötetben Csillag Péter részletesen megörökítette.)
Pál Tibor szellemileg tökéletesen fitt, felesége berzenkedve jegyezte meg, csak ne bagózna, ugyanis idős korára rászokott a dohányzásra. A kisöreg lesütött szemmel mondta is: „Játékosként ha egy-két spanglit elszívtam naponta, mostanában meg elmegy egy dobozzal is.”

Noha Csepelen csodálatos időszakot töltött, a Vasasba ment, mert megígérte a lakást a klub, mondván, ha átigazol, a Pasaréti úton rögtön megkapja. A Fáy utcaiak beváltották ígéretüket, felesége később a Pasaréti úti Sport presszót vezette.

De érdemes még ennél is távolabbra tekinteni: Pál Tibor 18 évesen tagja volt az 1953-ban UEFA-torna-győztes együttesnek, s úgy emlékezett, hogy nagyon jó volt Tichy Lajossal és Karácsonyi Györggyel együtt futballozni. A Csepelből lett olimpiai bronzérmes az 1960-as római játékokon.

„Két találkozón is pályára léptem, Nápolyban az Orth György irányításával kiálló Perut vertük meg hat-kettőre, a franciákat hét-nullára, de én Rómában megsérültem, nem játszhattam többször.”

Szomorúan tette hozzá, Baróti Lajos nem kedvelte. Már több B-válogatott mérkőzés volt mögötte, ott toporgott a nagyválogatottság kapujában, de a szövetségi kapitány nemigen favorizálta – és hogy miért is, arra itt a válasz: „A jugoszlávok elleni találkozó előtti napon félrehívott sétálni, azt mondta, azért nem tesz be, mert ha rosszul játszom, kifütyülnek, rosszat tenne az önbizalmamnak…”      

Aztán Tichy Lajos cseréjeként beállhatott 1959 áprilisában, mi több, gólt szerzett. Második, egyben utolsó játékára öt (!) évet kellett várni, Svájcban Magyarország 2:0-ra nyert, Fenyvesi Mátét váltotta a 70. percben.

Arra a kérdésre, melyik meccset élvezte a legjobban, így reagált: „Nem egy mérkőzés vésődött be, hanem a Hexagonal torna 1967 elején. A chilei Colo Colo ellen kilenc-háromra győztünk, én is szereztem gólt, de még nagyobb élmény volt a Pelével felálló Santos elleni kettő-kettő. A brazilok félidőben vezettek kettő-nullára, a szünetben mondta is Mathesz Imre, ha kapunk még egyet, melegebb éghajlatra mehetünk… Aztán Korsós Pista egyenlített.”

A felvetésre, hogy mit csináltak a túrákon szabadidejükben, nevetve válaszolta: „Vacsora után el-elmentünk nótázni. Egy alkalommal jöttünk pirkadatkor, a vezetők pedig tőlem kérdezték, merre jártatok, kis Caruso? Tagadhatatlan, jó hangom volt, olyannyira, hogy énekesnek kellett volna elmennem. Imádtam nótázni.”