Eldőlt, mikortól lehet jegyet venni a törökök elleni hazai NL-meccsre

V. J./MTIV. J./MTI
2025.02.05. 09:43
Fotó: Dömötör Csaba
Február 17-én 10 órától lehet jegyet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott márciusi, Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozójának hazai mérkőzésére.

A magyar szövetség (MLSZ) a honlapján közölte, hogy a párharc meccseire már a megújult regisztrációs szabályok szerint lehet belépőt váltani. Az új rendszer alapján az idegenbeli mérkőzésekre, így a március 20-án sorra kerülő törökországi összecsapásra, csak Szurkolói Klub-tagok vásárolhatnak jegyet, a hazai meccsekre pedig legalább alapregisztráció szükséges a jegyvásárláshoz. Az MLSZ jelezte, hogy a Puskás Arénában március 23-án sorra kerülő magyar–török találkozó lesz az első alkalom az aranyszintű klubtagok elővásárlási jogának érvényesítésére.

Az MLSZ azt is kiemelte, hogy a jövőben a válogatott mérkőzéseire csak a szurkolói regisztrációval rendelkezők vásárolhatnak belépőt. A Szurkolói Klub-tagság egyrészt elővásárlási jogot jelent a jegy- és bérleteladások során, másrészt biztosítja a meccsre járás nyomon követését is, ami által a tagok aranyszintű minősítést kaphatnak. Az ezzel rendelkezőknek pedig a szövetség garantálja a jegyvásárlás lehetőségét minden hazai mérkőzésre.

Egy személy legfeljebb további három, regisztrált szurkolónak vásárolhat belépőt, és a jegyek négy árkategóriában lesznek elérhetőek.

Másfél hét múlva először csak az aranyszintű tagok válthatnak belépőt, február 18-tól pedig a nem arany minősítésű klubtagok vásárolhatnak jegyet, akiknek két napon át lesz elővásárlási joguk a klubtagsággal nem rendelkezőkkel szemben. Utóbbi csoport számára az MLSZ nem garantálja a jegyhez jutást. Ezt követően – az eladások alakulásától függően – a fennmaradó jegyeket február 20-tól értékesítik az alapregisztrációval rendelkezőknek.

Az MLSZ döntése értelmében 2025-ben azok a szurkolók kapnak aranyszintű besorolást, akik legalább 300 ponttal rendelkeznek, ennek megfelelően ezek a szurkolók idén minden hazai összecsapás kapcsán garantált elsőbbséget élveznek a jegy- és bérletvásárlások során.

Idén is négy találkozón lehet majd pontot gyűjteni – a Törökország, Svédország és Örményország elleni hazai válogatott mérkőzéseken, illetve a MOL Magyar Kupa döntőjén –, ezek hozzáadódnak a tavaly szerzett pontokhoz és majd a decemberi összpontszámok alapján állapítják meg a 2026-ra vonatkozó aranyszint ponthatárát.

Magyar válogatott
2025.02.04. 21:12

Pénteken kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott isztambuli NL-mérkőzésére

A török szövetség 2400 jegyet biztosít a magyar szurkolóknak.

 

Legfrissebb hírek

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Népsport
2026.07.23. 10:11

Nemzetek Ligája: Ukrajna Szlovákiában fogadja a magyar válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2026.07.19. 20:10

Országos razzia – labdarúgó-vezetőket vettek őrizetbe Törökországban

Minden más foci
2026.07.17. 13:41

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Perl Zoltánban pozitív érzések maradtak a finnektől elszenvedett vereség ellenére is

Kosárlabda
2026.07.05. 13:25