Málta ellen emlékezetessé tennék a búcsút az elköszönő U21-esek

M. D.M. D.
2024.10.10. 09:05
null
A szeptemberi, Spanyolország (0–1) ellen elveszített U21-es Európa-bajnoki selejtezőt követően ezúttal csütörtök 20 órai kezdéssel Málta ellen lép pályára a magyar U21-es labdarúgó-válogatott.

A Szélesi Zoltán vezette csapatnak már csak a tisztes helytállás lehet a célja a csoportban, hiszen a Kazahsztán elleni két és a Málta elleni egy győzelme mellett mindössze egy döntetlent ért el Skócia ellen, ezenkívül négy mérkőzésen szenvedett vereséget. Málta nagy valószínűséggel nem okoz gondot a Hidegkuti Nándor Stadionban, s ha esetleg jövő kedden Belgiumot is sikerülne legyőzni, még a csoport harmadik helye is megcsíphető – de ehhez a belgáknak Skóciától ki kell kapnia.

A jelentősebb célok hiánya ellenére van miért követni az összecsapást, hiszen a 2002–2003-as születésűek is kivonulnak a korosztályból, s minden bizonnyal emlékezetessé tennék utolsó tétmérkőzéseiket a korosztályban. Hegyi Krisztián, Baráth Péter, Csinger Márk, Debreceni Ákos, Szabó Alex, Vas Gábor, Benczenleitner Barna, Eördögh András, Komáromi György, Kosznovszky Márk, Vitális Milán, Németh András és Kocsis Dominik válik túlkorossá a következő év elején. Azt nem tudjuk, hogy közülük ki mennyi lehetőséget kap, az azonban biztos, hogy Tóth Rajmund nem lesz ott, hiszen az ETO FC Győr nagyszerű formában játszó középpályását kihagyta a keretből Szélesi Zoltán szövetségi edző.

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
20.00: Magyarország–Málta, Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
 

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Sallai Roland: Az ellenfél kapujához közel van az én világom

Légiósok
2026.07.20. 11:19

Hatvan éve játszották futballtörténelmünk legszebb fejezetét – az előzmények

Népsport
2026.07.15. 12:30

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
2026.06.30. 20:55

40 éve jártunk legutóbb vb-n, de még mindig ott vagyunk a top 10-ben

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:30

Priskin Tamás: Felvidéki születésűként példát mutathatok a gyerekeknek

Magyar válogatott
2026.06.24. 09:41

Gyermeket vár Varga Barnabás kedvese

Légiósok
2026.06.21. 17:19