Változások az U-válogatottak stábjaiban, Fehér Péter váltja Németh Antalt a szakmai irányítás élén

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.17. 11:42
Fehér Péter (Fotó: MLSZ)
Több változás is történt a magyar utánpótlás-válogatottak szakmai stábjaiban – közölte honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

Az eddig az U18-as válogatottnál dolgozó Babó Levente a Puskás Akadémiához távozott, helyét Kemenes Szabolcs vette át. Az utánpótlás-válogatottak munkáját irányító Németh Antal saját kérésére az U17-es csapathoz került, őt a korábban Dániában, majd a Budapest Honvédnál dolgozó Fehér Péter váltotta. 

„Elsődleges célom megismerni a kollégákat és a szövetség munkáját. Ami a szakmai céljaimat illeti, mindenekelőtt egy kis jó kedvet és büszkeséget szeretnék vinni az itthoni játékba, hogy ne felejtsük el, mi az egésznek a lényege, hiszen a foci egy játék. Jó kedv és pozitivitás nélkül nem lehet sportot űzni, a sport alapvető tulajdonsága, hogy hibákkal jár együtt. Amennyiben leragadunk ezeknél a hibáknál, akkor nem tudunk tovább fejlődni. Dániában mindenki előrefelé tekint. Ezt a hozzáállást és mentalitást szeretném a hazai futballkultúrába átültetni, hogy tanuljunk meg minél gyorsabban túllépni a hibáinkon. Az egységes gondolkodás, a szenvedély, valamint az elhivatottság köré építem a munkámat. Az egységes gondolkodás a legfontosabb! Itthon a tapasztalataim szerint túl sokat beszélünk az egyénről, pedig az egyén csak akkor működik, ha megvan a csapategység. Amennyiben sikeres a csapat, akkor lesz sikeres az egyén is. Ezen elvek alapján olyan játékosokat nevelhettem ki, támogathattam a kollégáimmal együtt, akik később a Bundesligában és a Premier League-ben kötöttek ki” – nyilatkozta a szövetség honlapjának Fehér Péter.

A következő idényben az U15-ös válogatottat Szalai László, az U16-ot Szabados József, az U17-et Németh Antal, az U18-at Kemenes Szabolcs, az U19-et Jeremiás Gergő, az U21-et Szélesi Zoltán irányítja – közölte az MLSZ.

 

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Röplabda: vereséggel zárta a magyar válogatott az U16-os leány Eb-t

Utánpótlássport
5 órája

Vízilabda: negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Asztalitenisz: érmes esélyek az ostravai ifjúsági és serdülő Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: pénteken startol a jereváni B-divíziós U20-as férfi Eb

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: megszerezte első győzelmét az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:46

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 20:42
Ezek is érdekelhetik