Magyar válogatott: megvan a programunk a Nemzetek Ligájában!

2024.02.09. 10:29
A németek otthonában kezdünk szeptemberben (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 7-én Németország vendégeként kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös kiírásában.

A magyar szövetség közösségi oldalának pénteki tájékoztatása szerint a nemzeti együttese három nappal később a másodosztályt jelentő B-divízióból feljutott Bosznia-Hercegovinát fogadja. Az októberi dupla fordulóban 11-én Hollandia érkezik Budapestre, 14-én pedig a magyarok utaznak a bosnyákokhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai november 16-án Hollandiában lépnek pályára, míg 19-én hazai pályán, a németek ellen zárják a csoportkört.

Az csütörtökön, a párizsi sorsoláson dőlt el, hogy Hollandia és Bosznia-Hercegovina mellett a válogatott a sorozat előző kiírása, illetve a legutóbbi és az idei Európa-bajnokság csoportköre után ismét azonos négyesbe került a német csapattal.

Az A-divízióban a négy csoportgyőztes a négy csoportmásodikkal találkozik a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőben a 2025. június 4. és 8. között sorra kerülő négyes fináléért. A harmadik helyezettek pedig osztályozót játszanak a másodosztályt jelentő B-divízió csoportmásodikjaival, míg az élvonal negyedik, utolsó helyezettjei kiesnek.

A Nemzetek Ligájából ugyan kijutni nem lehet a 2026-os világbajnokságra, de az NL-lel közvetetten mégis megkezdődik az európai selejtezősorozat a két év múlva esedékes csúcseseményre. A 2025-ben sorra kerülő vb-selejtezőkön a 12 csoport győztese kijut majd a vb-re, míg a másodikok pótselejtezőt játszhatnak. Utóbbiakhoz csatlakozik az NL-ből a négy legjobb olyan csoportgyőztes, amelyik a vb-selejtezőkön nem végzett a legjobb kettő között. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországot is magában foglaló A-divízió csoportgyőztesei mindenképpen legalább a pótselejtezőben érdekeltek lesznek.

A magyar labdarúgó-válogatott csoportjának programja:
1. forduló (szeptember 7.):
Németország-MAGYARORSZÁG
Hollandia–Bosznia-Hercegovina
2. forduló (szeptember 10.):
MAGYARORSZÁG–Bosznia-Hercegovina
Hollandia–Németország
3. forduló (október 11.):
Bosznia-Hercegovina–Németország
MAGYARORSZÁG–Hollandia
4. forduló (október 14.):
Bosznia-Hercegovina–MAGYARORSZÁG
Németország–Hollandia
5. forduló (november 16.):
Németország–Bosznia-Hercegovina
Hollandia–MAGYARORSZÁG
6. forduló (november 19.):
Bosznia-Hercegovina–Hollandia
MAGYARORSZÁG–Németország

 

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
8 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
1 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
11 órája

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
13 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
17 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
17 órája

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
19 órája

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
20 órája