Eldőlt, hánykor kezdi tavaszi felkészülési meccseit a magyar válogatott

2024.02.29. 14:57
A magyar válogatott (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) bejelentése szerint a válogatott mindkét márciusi barátságos mérkőzésének kijelölték a pontos kezdési időpontját.

 

Az MLSZ közösségi oldalán csütörtökön közölte, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány együttese március 26-án 19 órától fogadja a koszovói csapatot a Puskás Arénában. Egy nappal korábban pedig az derült ki, hogy március 22-én, a törökök elleni felkészülési mérkőzés 20.45-kor kezdődik ugyanott.

A nyári Európa-bajnokságot megelőző közvetlen felkészülés során a magyar válogatott június 4-én Írország vendégeként Dublinban, az Európa-liga döntőjének is otthont adó, ötvenezer néző befogadására alkalmas Aviva Stadionban lép pályára. A főpróbát pedig a tervek szerint a debreceni Nagyerdei Stadionban tartja négy nappal később Izrael ellen.

A 12 mérkőzés óta veretlen magyar csapat a június 14-én kezdődő Eb-n elsőként Svájccal találkozik Kölnben, majd Stuttgartban előbb a házigazda német, aztán a skót együttes lesz az ellenfele a csoportkörben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Március 22. (péntek)
20.45: Magyarország–Törökország (Budapest, Puskás Aréna)

Március 26. (kedd)
19.00: Magyarország–Koszovó (Budapest, Puskás Aréna)

Június 4. (kedd)
20.45: Írország–Magyarország (Írország, Aviva Stadion)

Június 8. (szombat)
Magyarország–Izrael (Debrecen)

Magyar válogatott
2024.02.28. 11:46

Megvan, pontosan mikor játszik a magyar válogatott a törökökkel

Március 22-én 20.45-től csapnak össze a felek a Puskás Arénában.

 

 

Legfrissebb hírek

„Jobb az óvatosság!” – Lisztes Krisztián fiáról az U21 kapcsán

Magyar válogatott
9 órája

Bárány Donát is válogatott meghívót kapott

Magyar válogatott
15 órája

Hogyan regenerálódik Varga Barnabás?

Magyar válogatott
20 órája

Görög sajtóhírek szerint Varga Barnabás legalább három hetet hagy ki

Magyar válogatott
2026.09.19. 09:57

Több változás és négy tinédzser az északírek NL-keretében

Minden más foci
2026.09.18. 11:05

Várkonyi Bence: Örülnék, ha bemutatkozhatnék a válogatottban, de már a meghívónak is nagyon örülök

Magyar válogatott
2026.09.18. 10:00

A magyar futsalválogatott egy góllal kikapott Üzbegisztántól

Magyar válogatott
2026.09.17. 20:46

Rossi fiatalít: Nego és Nagy Zsolt is végleg kiszorulhat, Nagy Ádám aligha tér vissza

Magyar válogatott
2026.09.17. 17:00