Válogatott: három helyet javított Magyarország a FIFA világranglistáján

M. B.M. B.
2023.11.30. 11:11
null
Magyarország a 27. a FIFA világranglistáján (Fotó: Getty Images)
Frissítette világranglistáját a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), s már a 27. helyen áll a magyar labdarúgó-válogatott – közölte az X-en a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

A nemzetközi szövetség világranglistáján az ezt megelőző, október 26-i frissítés szerint Magyarország még a 30. helyen állt, de az azóta kiharcolt Eb-kijutás következtében Marco Rossi csapata további három pozícióval lépett előre.

A magyar válogatott legutóbb 2017 márciusában állt ilyen jól a FIFA-ranglistán, akkor szintén a 27. helyet foglalta el.

A frissített rangsort még mindig a világbajnok Argentína vezeti Franciaország előtt, míg a harmadik helyen ezúttal Angliát találjuk. Az eddig dobogós brazilok két pozíciót rontva az 5. helyen állnak a negyedik Belgium mögött, de egy helyet lépett vissza Portugália is, amely Hollandiával helyet cserélve a 7. pozíciót foglalja el. A legjobb 10 mezőnyét a spanyol, az olasz és a horvát válogatott egészíti ki.

A VILÁG JELENLEGI 10 LEGERŐSEBB VÁLOGATOTTJA A FIFA SZERINT
1. Argentína
2. Franciaország
3. Anglia
4. Belgium
5. Brazília
6. Hollandia
7. Portugália
8. Spanyolország
9. Olaszország
10. Horvátország

27. MAGYARORSZÁG

 

 

 

Legfrissebb hírek

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
18 perce

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
15 órája

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
15 órája

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
17 órája

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
18 órája

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Várkonyi Bence: Örülnék, ha bemutatkozhatnék a válogatottban, de már a meghívónak is nagyon örülök

Magyar válogatott
2026.09.18. 10:00

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46