Eb 2024: A futball megjutalmazott minket a rengeteg munkáért – Nagy Zsolt

2023.11.22. 19:05
null
Nagy Zsolt (Fotó: Török Attila)
Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia válogatott labdarúgója szerint a nemzeti csapat rászolgált az Európa-bajnoki részvételre, arról pedig négy éve még csak álmodozhatott, hogy ő is szerepelhet a kontinenstornán.

„Nem gondoltam, tényleg voltam mélyen is. A legutóbbi Eb alatt is csak a tévé előtt tudtam szurkolni a válogatottnak. Legfeljebb reménykedni, álmodozni tudtam arról, hogy mindez megtörténhet velem. Most már realitás” – idézte a Puskás Akadémia honlapja a 30 esztendős védőt, akinek elmondása szerint nagy kő esett le a szívéről Bulgáriában.

Nagy Zsolt úgy fogalmazott, leírhatatlanul boldog volt, hogy sérülése után ott lehetett a pályán az Eb-kijutást eredményező meccsen, melyen a 97. percben az utolsó esélyt megragadva Szoboszlai Dominik előre ívelését Petkov a saját kapujába csúsztatta, ezzel kijuttatta a mieinket az Eb-re.

„Azt hiszem, nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy futball megjutalmazott minket a rengeteg befektetett munkáért, amelynek alapján igenis megérdemeltük ezt a gólt” – jegyezte meg Nagy Zsolt, aki vasárnap a Montenegró ellen 3–1-re megnyert meccsen hosszú idő után először szerepelt kezdőként Marco Rossi szövetségi kapitány együttesében.

A 16-szoros válogatott futballista elárulta, bár már a nemzeti csapatban sem szokott izgulni, most azonban az alvásmutatója a meccsnapra volt a leggyengébb. Ennek ellenére a Puskás Arénában az ő indította azt az akciót, melynek végén Szoboszlai megszerezte a magyarok második találatát.

A hazai sikert követően a csapat a szurkolókkal ünnepelt, ami Nagy Zsolt szerint felejthetetlen volt. Majd azt is elárulta, felesége megkönnyezte a kijutást, kislánya pedig még csak az ő hiányát érzékeli a válogatott összetartásokból, de mindig megsimogatja a tévét, amikor apukáját látja benne.

A magyar válogatott öt győzelemmel és három döntetlennel, veretlenül és csoportelsőként jutott ki a jövő évi, németországi kontinenstornára, amelynek december 2-i sorsolását a második kalapból várja majd.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
9 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Rossi fiatalít: Nego és Nagy Zsolt is végleg kiszorulhat, Nagy Ádám aligha tér vissza

Magyar válogatott
2026.09.17. 17:00

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
2026.09.02. 10:15

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

Nagy fogás: kapitális tokot akasztott meg a Puskás Akadémia válogatott balbekkje

Labdarúgó NB I
2026.06.18. 16:47