Eb 2024: a mieinkre váró litvánok minden helyzetre felkészülnek

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2023.10.16. 06:22
Mint ismeretes, szombaton a G jelű Eb-selejtezőcsoportban 2–0-ra győzött Litvánia Szófiában. Edgaras Jankauskas litván szövetségi kapitány elárulta, a siker után egyelőre nem ünnepeltek, mert tudják, újabb erős csapat vár rájuk kedden: a magyar válogatott....
Jankauskas pontosan tudta, hogy csapatának mit kellett tennie a 42. perc után (Fotó: Reuters)

Kettő nullára nyert szombaton a magyar csapatot is felvonultató G jelű csoportban Litvánia Szófiában, így csaknem napra pontosan két év után győzött újra tétmérkőzésen (az áldozat 2021 októberében szintén Bulgária volt vb-selejtezőn), de tét nélküli meccseken is csak egy győzelme volt ebben az időszakban. Marco Rossi a szerbek elleni siker után felhívta a figyelmet, milyen jól és agresszívan támad le a litván csapat, de Edgaras Jankauskas litván szövetségi kapitány mást is elárult csapatával kapcsolatban.

„Amikor a 42. percben emberelőnybe kerültünk, pontosan tudtuk, mit kell tennünk – idézi a szakember mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elhangzó szavait a litván szövetség honlapja. – Minden mérkőzés előtt modellezzük azokat a szituációkat, amelyek előállhatnak, ezek között volt az is, mit kell tennünk, ha az ellenféltől kiállítanak valakit. Két perc múlva meg is szereztük a vezetést, és a második félidőben rá tudtunk tenni még egy lapáttal. Az egyik legszebb győzelmünk ez volt, amit valaha átéltem. Jó lenne ünnepelni, de kedden újra meccsünk lesz. A csapattal úgy döntöttünk, ha ünneplünk is, biztosan nem a Magyarország elleni meccs előtt, mert nagyon erős csapat vár ránk. Jó lenne az is, ha nem kellene megint két évet várni az újabb győzelemre…”

A litvánok mindkét gólját az előrehúzódó balhátvéd, Pijus Syrvis szerezte, vele nagy csatát vívhat kedden a Loic Nego, Sallai Roland páros a jobb oldalunkon.

A találkozót 20.45-ös kezdéssel Kaunasban rendezik; Litvánia a legutóbbi hazai mérkőzésén 3–1-re kikapott Szerbiától. Amennyiben a magyar válogatott nyerni tud kedden Litvániában, úgy minden további eredménytől függetlenül kijut a jövő évi Európa-bajnokságra ( – a további esetekről itt olvashat).

EB-SELEJTEZŐ, G-CSOPORT
Október 17., kedd
20.45:
Litvánia–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Szerbia–Montenegró – élőben az NSO-n!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 5 4 1 9–2 +7 13
2. Szerbia 6 3 1 2 10–6 +4 10
3. Montenegró 5 2 2 1 5–5 0 8
4. Litvánia 6 1 2 3 6–10 –4 5
5. Bulgária 6 2 4 3–10 –7 2

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ OKTÓBERI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK: Gulácsi Péter
(RB Leipzig – Németország), Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencváros), Szappanos Péter (Paks)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Fehérvár), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Caykur Rizespor – Törökország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Hoffenheim – Németország), Szalai Gábor (Kecskemét)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (Fehérvár), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Callum Styles (Barnsley – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool – Anglia), Varga Barnabás (Ferencváros)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik