Vukasin Polekszics a Montenegró–Magyarország Eb-selejtezőről; Nikitscher Tamás kacskaringós útja a bajnoki ezüstig

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 23:12
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

A 2006 és 2017 között tíz éven át Magyarországon légióskodó montenegrói Vukasin Polekszics szerint ötven-ötven százalék az esélye a két válogatottnak a győzelemre. A Tatabánya, a Debrecen, a Kecskemét, a Pécs, a Vasas és a Békéscsaba korábbi kapusa lapunknak azt mondta: „Kiélezett meccsre számítok, megelőlegezem, kemény csata lesz. Minden montenegrói mérkőzésen paprikás a hangulat, néha túlzottan is, a legutóbbi, Szerbia elleni Eb-selejtező balhéja miatt a lelátó egy részét nem is nyithatják meg szombaton. Ettől függetlenül csaknem tízezer néző várható, s ilyen létszámú szurkolósereg olyan hangulatot teremt, mintha másutt negyven-ötven ezren lennének a stadionban. Magam sem találom az okát, de különleges a Gradszki Stadion atmoszférája.”

Az MLSZ sajtóosztályának szervezésében immár harmadik alkalommal mutatta be és meg egy háttérbeszélgetés keretében a szövetség sportigazgatója, Barczi Róbert, mi minden történt tizenkét hónap leforgása alatt a magyar labdarúgásban.Többek között elhangzott: a húsz-huszonegy esztendős fiatal játékosok pályán töltött perceinek száma tekintélyesnek mondható növekedést mutat: amíg a 2021–2022-es évadban 23 291 perc volt az egyenleg, addig a mögöttünk hagyott bajnoki évadban már 34 038 percnyi lehetőséget kaptak. A tavaly véget ért bajnokságban 475.3 perc volt az átlagosan a pályán töltött idő, idén már 533.6 percre nőtt ez a szám.

Nikitscher Tamás bajnoki ezüstérmet ünnepelhetett a Kecskeméti TE középpályásaként. A 23 esztendős futballista kacskaringós utat járt be. Amikor 19 évesen Debrecenben a bal térdében elszakadt a porc, az orvos azt mondta, két út áll előtte: vagy kiveszi, de akkor 25 évesen olyan fájdalmai lesznek, hogy abba kell hagynia a labdarúgást, vagy összevarrja a porcot, de annak a rehabilitációja sokkal több időt vesz igénybe. A második megoldást választotta, így egy év kimaradt a pályafutásából. Jó másfél éve még Makón, az NB III-ban futballozott, fél év után szerződtette az NB II-es Pécs, tavaly decemberben pedig megvásárolta az akkor már parádésan szereplő Kecskeméti TE.

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
6 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik