Válogatott: Elég frusztrált voltam, hogy sorra maradnak ki a lehetőségek – Dibusz

2023.06.21. 11:08
Dibusz Dénesnek nem volt sok dolga a litvánok elleni Európa-bajnoki selejtezőn, ráadásul ezen a meccsen is érintetlen maradt a magyar labdarúgó-válogatott hálója. A kapus viszont elmondta, elég frusztrált volt, miközben azt látta, hogy a társak sorra hagyják ki elöl a helyzeteket. Baráth Péter a hajrában állt be, de így is különleges marad számára, hogy hazai közönség előtt játszhatott a Puskás Arénában. 

„Ez ma azért másképp nézett ki, mint Montenegró ellen. Az első félidőben sikerült megszerezni a vezetést, bár én a kapuban elég frusztrált voltam, hogy sorra maradnak ki a lehetőségek, de szerencsére Varga Barnabás betalált. Ott le is zárhattunk volna ezt a meccset, ellenben a második félidőben akadt néhány meleg helyzet, amikor egymás után lőtték a szögleteket. Ez bármikor hozhat olyan szituációt, hogy bepattanhat, befejelhetik, kavarodásból bármi kisülhet. Szerencsére ezt megúsztuk, rendeztük a sorokat, Sallai Roland pedig egy óriási góllal eldöntötte a mérkőzést” – foglalta össze a litvánok elleni 2–0-s győzelmet Dibusz Dénes, aki videónkban külön is beszél arról, hogy hasonló gólérzékenységet vár el újdonsült csapattársától, Varga Barnabástól a Ferencvárosban is.

Az ugyancsak ferencvárosi Baráth Péter ugyan csak perceket kapott Marco Rossitól, de az NSO Tv-nek elmondta, így is különleges marad neki ez a meccs, hiszen hazai közönség előtt most lépett először pályára a válogatottban.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ
G-CSOPORT

Magyarország
–Litvánia 2–0 (1–0)
Budapest,Puskás Aréna,58 269néző.Vezette:Nobre (portugál)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Botka, W. Orbán, Szalai A. – Sallai R. (Baráth P., 88.), Nagy Á., Styles (Kleinheisler, 60.), Kerkez (Ferenczi J., 79.) – Gazdag (Lang, 79.), Szoboszlai – Varga Barnabás (Ádám M., 60.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
LITVÁNIA:Gertmonas – Leklatas, Kazukolovas, L. Klimavicius, Tutyskinas (Beneta, 63.) – Uzela (Vorobjovas, a szünetben), Gineitis – El. Jankauskas (Romanovskij, 85.), Sirgedas (Sirvys, a szünetben), Sesplaukis (Kucys, 78.) – Paulauskas.Szövetségi kapitány:Edgaras Jankauskas

Gólszerző:Varga Barnabás (32.), Sallai R. (83.)

A csoport másik mérkőzésén
Bulgária–Szerbia 1–1(Deszpodov 47., ill. Lazovics 90+6.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG321–5–0+57
2. Szerbia321–5–1+47
3. Montenegró31111–2–14
4. Bulgária4–222–6–42
5. Litvánia3–121–5–41
Legfrissebb hírek

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
10 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
12 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
14 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
15 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
Tegnap, 23:02

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
Tegnap, 22:45

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58