Válogatott: „Kő-papír-ollózni a pályán? Soha!” – Hevesi Tamás

S. B.S. B.
2023.03.26. 20:17
null
Kifakadt Hevesi Tamás (Fotó: Jobbfelső Pipa)
Hevesi Tamás a Mandiner podcastje, a Jobbfelső Pipa legújabb epizódjában fakadt ki és mondta el, nem tartotta helyesnek, hogy Sallai Roland és Szoboszlai Dominik kő-papír-ollózással döntötte el, ki rúgja a büntetőt az észtek elleni felkészülési mérkőzésen. A beszélgetésben szó esik Pep Guardiola és az FC Barcelona kapcsolatáról, valamint Kondás Elemér helyzetéről a Vasasnál is.


Hevesi Tamás
szerint az, amit Szoboszlaiék csináltak, semmi esetben sem megengedhető, állítása szerint az sem számított volna, ha Sallai sikeresen belövi a büntetőt.

„Ilyet megye első osztályban nem engedsz meg. Ez nem csak egy-nullánál nem fér bele. Soha! Ez nem így működik. Minden csapatnál ki van jelölve, hogy ki rúgja a büntetőt, és ki a helyettes. Aki ki van jelölve elsőnek, annak kell rúgnia, ebben nincs apelláta. Egyetlen esetben van változtatási lehetőség. Ha kijön Szoboszlai, és azt mondja Marco Rossinak, hogy elnézést, úgy érzem, valamiért ezt most nem” – fakadt ki a pro-licences edző.

A beszélgetés folytatásában szó esett még Pep Guardiola botladozásából a Bajnokok Ligájában, amit Ganxsta Zolee úgy magyaráz: „Ki lehet venni a Barcelonából Guardiolát, de Guardiolából nem lehet kivenni a Barcelonát” – fejtette ki a rapper.

A podcast végén Harsányi Levente elmondta véleményét Kondár Elemér és a Vasas helyzetéről: „Azért, mert a gyerek rossz tanuló, nem küldöm el más családhoz. Én azt csinálnám, ha el kell bocsátani az edzőt, akkor vele együtt automatikusan négy játékosnak is megköszönjük.”

Legfrissebb hírek

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
3 órája

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:43

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
2026.06.09. 15:45

Népsport: Sebes Gusztáv egy döntetlenbe bukott bele

Népsport
2026.06.09. 09:15

Állítsa össze a magyar válogatott Kazahsztán elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2026.06.09. 09:07

Varga Barnabás a legjobb, Szűcs Kornél a legrosszabb értékelést kapta olvasóinktól a finnek ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 14:02
Ezek is érdekelhetik