NL: Remélem, hogy Szalai Ádám az olaszoknak is betalál – Szoboszlai Dominik

2022.09.24. 07:17
Szoboszlai Dominik szerint sorsszerű volt, hogy Szalai Ádám góljával győzték le a németeket a Nemzetek Ligájában, s reméli, hogy a válogatottól elköszönő csapatkapitánynak nem ez volt az utolsó gólja, hanem az olaszoknak is betalál. Gulácsi Péter szerint kimondani is óriási dolog, hogy a csoportelsőségért játszhatnak az A-ligában. 

„Ennek így kellett történnie, hogy Szalai Ádám góljával győzzük le a németeket. Megérdemli, nagyon örülök neki, csakúgy, mint az egész csapat. Remélem, hogy az olaszok ellen azért még egyszer be tud találni” – mondta a gól előtti szögletet elvégző Szoboszlai Dominik.

Videónkban természetesen részletesebben is beszél a németek elleni sikerről, kitér a második félidő nehézségeire s előretekint a hétfő, csoportdöntővé előlépő olaszok elleni találkozóra. Utóbbival kapcsolatban Gulácsi Péter úgy fogalmazott, már kimondani is óriási dolog, hogy nemcsak benn maradt a magyar válogatott az A-ligában az utolsó kör előtt, de esélye van a csoport megnyerésére. Emellett pedig arról is beszél, hogyan élte meg lipcsei játékosként, hogy tulajdonképpen hazai pályán ünnepelhetett győzelmet a németek ellen.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
5. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG0–1 (0–1)
Lipcse,
Red Bull Arena,39 513néző.V:Vincic (szlovén)
NÉMETORSZÁG:Ter Stegen – J. Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum – Kimmich, Gündogan (Musiala, 69.) – Gnabry (Kehrer, a szünetben), Th. Müller (L. Nmecha, 85.), L. Sané – Werner (Havertz, 69.).Szövetségi kapitány:Hans-Dieter Flick
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez – Gazdag (Kleinheisler, 67.), Szoboszlai (Nego, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 67.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Gólszerző:Szalai Á. (17.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Megjelent a Szoboszlai Dominik fényképével ellátott energiaital a boltokban

Minden más foci
2026.04.29. 19:27

Mumusát legyőzve tett újabb lépést a Bajnokok Ligája felé a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00

Tóth Alex: A legjobb helyen vagyok

Angol labdarúgás
2026.04.24. 15:43

Red Bull Four 2 Score: három csapat jutott el Győrből az országos döntőre

Minden más foci
2026.04.24. 14:01

Cserekapusként számítanak Gulácsi Péterre Lipcsében

Légiósok
2026.04.24. 10:00

Szoboszlai Dominik az idényben ötödször lett a hónap legjobbja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.04.23. 12:27

Liverpooli lábnyomok: Szoboszlai újra hős volt, zsebben a BL-indulás?

Angol labdarúgás
2026.04.20. 16:12

„Nincs igazán előrelépés...” – hosszabbít-e Szoboszlai Liverpoolban?

Légiósok
2026.04.20. 11:05
Ezek is érdekelhetik