Futsal: Kuvait ellen nyert felkészülési mérkőzést a magyar válogatott

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2022.08.27. 23:46
null
Kuvaitot győzte le a magyar csapat (Fotó: MLSZ)
A világbajnoki selejtezősorozatra készülő magyar futsalválogatott 2–1-re legyőzte Kuvait legjobbjait felkészülési mérkőzésen.

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapja szerint korábban kétszer találkoztak a csapatok: 2013-ban 3–2-es, 2018-ban 2–1-es magyar siker született. A budaörsi Városi Sportcsarnokban rendezett szombati találkozón Turzó József szövetségi kapitány nem számíthatott a válogatott alapemberei közül a kisebb sérüléssel bajlódó Dróth Zoltánra, Alasztics Marcellre és Rutai Balázsra sem.

Ennek ellenére – amint az MLSZ Twitteren beszámolt róla – Komáromi Péter és Büki Baltazár góljával 2–1-re felülmúlta ellenfelét a házigazda.

A két együttes vasárnap 18 órától ismét pályára lép. A világbajnokságra az elitkör hat vagy hét csapata jut ki, attól függően, hogy mely ország lesz a 2024-es torna házigazdája. A magyar válogatott – amely Izraellel és Horvátországgal került azonos hármasba a szeptembertől márciusig tartó kvalifikációban – 1989-ben tagja volt az első futsal-vb mezőnyének, azóta viszont egyetlen vb-re sem jutott ki.

FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Kuvait 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik