Gyász: Sírok, sírok, nem tudok mást tenni – Genzwein Ferenc

„Sanyi is kórházban volt, Andris is – sóhajtott a kancellár. – Reménykedtem, imádkoztam, és amit tőlem, telt, megpróbáltam megtenni, hogy meggyógyuljanak mindketten. Két hasonló egyéniség, két zseni a saját területén... Örök büszkeség számomra, hogy általam ragyogó barátságba kerültek ők ketten. Pénteken beszéltünk arról, hogy Törőt átszállítják a Honvédkórházba, hallottam, hogy lázas, de arra senki sem számított, hogy szombaton délelőtt csörög a telefon: Andris elment.”

Sír a telefon: barátok, futballisták, edzők, szurkolók jelentkeztek egész nap, mindenki gyászol. A művészvilágot is megrendítette a hír: egy másik énekesgéniusz, Horváth Charlie is megosztotta a barátjával, mennyire lesújtotta a hír. Néhány hete Törőcsik András kihozták a rehabilitációs központból, és Genzwein Ferenchez ment – a Vasas korábbi edzője rengeteget tett a gyógyulása érdekében, és nem tudja elfogadni a tényt, hogy nem találkoznak már a földi életben: „Sírok, sírok, nem tudok más tenni. Pótolhatatlan veszteség érte a magyar labdarúgást, mi pedig a legjobb barátunkat veszítettük el...”

Kiss Sándor, korábbi kétszeres válogatott labdarúgó, 1979-86 között az Újpest játékosa:

,,Megrendülve, döbbenten hallottam, mi történt. Iszonyú a fájdalom, még akkor is, ha nem érhetett sajnos senkit meglepetésként a rettenetes hír – én jobban akartam, hogy meggyógyuljon, mint ő maga. Andris ilyen volt, így volt ember, így volt legenda, így volt a barátunk, hiába akartunk segíteni mindenhogy, nem lehetett... A barátom gyászolom. 1979 nyarán érkeztem Újpestre Pécsről, éppen akkor, amikor az emlékezetes, szörnyű autóbalesete után lábadozott – új fiúként persze mentem hozzá látogatóba, bemutatkozni. Azonnal rendes volt velem, a kórházi ágyon fekve biztatott: futballozzak nyugodtan, visszatér és majd jók leszünk együtt, ebben, talán mondhatom, igaza lett. Szívbe markoló nézni a videomegosztó oldalakon a régi mérkőzések összefoglalóit, miután mi voltunk legelöl, a gólok után elsőként mi köszöntöttük egymást. Éreztük egymást a pályán, Törő csinált negyvenkét cselt, és akkor is tudta, hol vagyok, merre indulok, hova passzolja a labdát, de én is adtam neki néhány gólpasszt, úgy emlékszem. Később nevettünk, hogy milyen érdekes a szurkolói emlékezet: azt mindenki pontosan tudja, mit művelt a később világbajnok Paul Steinerrel a Köln ellen, arra kevesen, hogy a beadása után én fejeltem a gólt... A pályán kívül is megértettük egymást, a családok összejártak, az edzőtáborban szobatársak voltak, mondhatom, ismertem jól. És szerettem, nagyon.”