Gyász: elhunyt Törőcsik András

V. Á.V. Á.
2022.07.09. 12:21
null
Törőcsik András (1955–2022)
Több forrásból származó, megbízható információink szerint hatvanhét éves korában elhunyt Törőcsik András, az Újpesti Dózsa korábbi 45-szörös válogatott labdarúgója. Kérdésünkre a család is megerősítette a hírt.


Törőcsik András szombaton a Honvédkórházban hunyt el, tüdőgyulladás következtében.

Törőcsik András 1955. május 1-jén született Budapesten.

A magyar válogatottban 1976 és 1984 között 45 mérkőzésen lépett pályára, 12 gólt ért el. Részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon is.

„Zuglóban, a Kassai téri templom előtti térségen, azt hiszem, mi voltunk a legszorgalmasabb focisták, legszívesebben éjjel is játszottunk volna. 1965-ben a BVSC toborzót hirdetett, ott volt a pálya, ahol most a kisföldalatti végállomása van. Farkas József vett először kezelésbe, aztán jöttek az újabb mesterek, mindegyiktől nagyon sokat kaptam, így Fábiántól, Jägertől, Mezeytől. Egyszer csak bekerültem az ifjúsági válogatottba, akkor kezdtem remélni, hogy továbbléphetek talán az NB I-ig. Mit mondjak? Imádom a labdarúgást, ebből a nagy szerelemből született az NB I meg a válogatottság” mondta az argentínai világbajnokság előtt a kerettagok pályakezdését firtató kérdésre a Labdarúgásban.

„Törőcsik András tehetségesebb volt, mint Diego Maradona...” – mondta róla Mezey György, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A BVSC-nevelés Törőcsik az Újpesti Dózsában 236 mérkőzésen 69 gólt szerzett 1974 és 1985 között, ezt követően egy idényt a francia Montpellier-nél töltött. Ezt követően a Volán SC és az MTK-VM játékosa volt.

Három bajnoki címet nyert a lila-fehérekkel (1974–1975, 1977–1978, 1978–1979), valamint három Magyar Kupát (1975, 1982, 1983).

TÖRŐCSIK ANDRÁS
Genzwein Ferenc Törőcsik Andrásról: Sírok, sírok, nem tudok mást tenni
Orbán Viktor is megemlékezett Törőcsik Andrásról
Mezey György: Andris mind közül a legtehetségesebb, legjobb futballista volt
Zseni volt, nem lehetett rá felkészülni – Garaba Törőcsikről
Az Újpest és a Ferencváros is elbúcsúzott Törőcsik Andrástól
„Hatalmas fájdalom Törőcsik Andris elvesztése” – reakciók
Videó: amikor Törőcsik betekerte a létező leglazább szabadrúgást
Videó: amikor Törőcsik cselétől Kölnig szállt a világbajnok védő
Videó: pillanatok Törőcsik András pályafutásából
Elhunyt Törőcsik András

Amikor Törőcsik cselétől Kölnig szállt a világbajnok védő

Törőcsik András szabadrúgásgólja az 1983-as Magyar Kupa-döntőn

Legfrissebb hírek

Gyász: 18 évesen elhunyt a KSI vízilabdázója

Vízilabda
22 órája

Elhunyt Paddy McNally, az F1 mai arcának egyik megformálója

F1
Tegnap, 11:35

Hét olimpián induló, kétszeres aranyérmes evezősüket gyászolják a norvégok

Egyéb egyéni
2026.07.22. 16:05

Elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool FC legendája, kétszeres aranylabdás labdarúgó

Angol labdarúgás
2026.07.20. 16:57

Tragédia Spanyolországban, a vb-győzelem ünneplése közben hunyt el egy 13 éves fiú

Foci vb 2026
2026.07.20. 15:54

Elhunyt a japánok montreali olimpián aranyérmes dzsudokája

Egyéb egyéni
2026.07.18. 17:56

Hétfőn vesznek végső búcsút Szántó Imrétől

Ökölvívás
2026.07.16. 17:49

Elhunyt Szántó Imre, Öcsi bácsi

Ökölvívás
2026.07.15. 11:31