NL: A futballnak nincs múlt ideje, csak a jelen létezik! – Marco Rossi

Vágólapra másolva!
2022.06.02. 13:49
null
A kapitány számít a fiatalokra a következő négy mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
Szombaton megkezdi a szereplését a Nemzetek Ligája A-Ligájának 3. csoportjában a magyar labdarúgó-válogatott, mégpedig Anglia ellen. A szövetségi kapitány, Marco Rossi szerint éppen ellenük a legnehezebb felkészülni, és azt is elárulta, biztos benne, hogy forgatnia kell a csapatot, mert négy kemény meccs vár rájuk tíz nap alatt. 

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Mol Csapat oldalának nyilatkozva elárulta: a Nemzetek Ligája A-ligájában velünk egy csoportban szereplő Anglia, Olaszország, Németország trió tagjai közül egyik ellen sem egyszerű felkészítenie a csapatot.

„Egyikük ellen sem könnyű készülni, de talán az angolokra a legnehezebb. A németek és az olaszok játékrendszerét ismerjük, ők nem variálnak sokat, így a kiindulópont megvan, ezzel szemben az angolok hol 4–2–3–1-ben, hol 4–3–3-ban játszanak, ezért minden eshetőségre fel kell készítenünk a csapatot, és ez nem könnyű feladat egy ilyen erős ellenféllel szemben. Ennek ellenére hittel és magabiztossággal készülünk mindegyik ellenfélre” – fogalmazott a kapitány, aki azt is elárulta, mi a fontosabb: a mostani NL-szereplés, vagy a 2024-es Eb selejtezősorozata.

„Óriási hibát követünk el, ha nem tartjuk szem előtt mindkettőt. A játékoskeretből is látható, hogy sok fiatalt hívtam meg, azaz a jövőt is figyeljük, de a futball mindig és mindenhol az eredményekről szól. Tíz nappal egy mérkőzés után az emberek már nem emlékeznek rá, milyen játékot mutatott a csapat, csak az eredmény marad meg. A futballnak nincs múlt ideje, csak a jelen létezik!”

„Nekünk is szükségünk lesz rotációra, mint a sztárgárdáknak, hiszen tíz nap alatt négy kőkemény meccset fogunk lejátszani. Egyelőre nem tudom megmondani, a fiatalok közül kinek hány játékperc jut majd, de biztosan forgatnom kell a csapatot, hogy frissek tudjunk maradni” – jelentette ki Marco Rossi.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők:  Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Sallói Dániel
(Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Vancsa Zalán (MTK Budapest)

A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.

MAGYARORSZÁG–Szerbia 0–1
Március 29.
Észak–Írország–MAGYARORSZÁG 0–1 (Sallai R. 56.)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik