Új fejezet a magyar válogatott életében; Bartalis egyre jobb formában

2022.03.23. 23:34
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Új fejezet kezdődök a magyar labdarúgó-válogatott életében, a nyitányt a Szerbia elleni budapesti felkészülési mérkőzés jelenti. Marco Rossi szövetségi kapitány szokás szerint Telkiben nyilatkozott a találkozó előtt, és a sajtótájékoztatónak humoros pillanata is akadt: a konferenciateremben volt egy taktikai tábla, amelyen a pirossal jelölt csapat játékosai három védővel, két-két szélső és belső középpályással, két szélső támadóval és egy centerrel álltak fel. Lapunk munkatársa rá is kérdezett, hogy ez már a szerbek ellen tervezett hadrend-e. Hogy mit válaszolt erre az olasz szakvezető, kiderül helyszíni riportunkból.

Bartalis István az idény elején sérüléssel bajlódott, de a visszatérése óta egyre jobb formában játszik, a rájátszásban négy meccsen négy pontnál jár. A Fehérvár hokisára újabb nagy feladat vár: csapata elődöntőt vív az ICEHL-ben a Villach gárdájával. A válogatott csatár lapunknak azt mondta, Kevin Constantine vezetőedző az idény legelején mindenki számára teljesen új taktikával rukkolt ki, időre volt szükségük, mire maximálisan befogadták az újdonságokat. A Volán Villach elleni mérlege biztató ebben az idényben: három győzelem mellett csak egyszer szenvedett vereséget.

Turán Frigyes régi-új navigátorral, Farnadi Ágnessel áll rajthoz a rali országos bajnokságon, s az abszolút elsőséget célozza meg. Jó formában, felkészülten várják a hétvégi Salgó ralit, amelyen pokolian gyors ellenfelekkel küzdhetnek meg. A legnagyobb változás a csapat életében a navigátorváltás, amiről Turán lapunknak azt mondta, Bagaméri László már tavaly év végén jelezte, hogy az üzleti elfoglaltságai miatt az idei szezont nem tudja vállalni, ráadásul az ő fia is belecsapott a ralikrosszba, és az ő kilenc hétvégéjével meg Turánék nyolc víkendjével már túl sok lett volna a távollét.

Legfrissebb hírek

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
14 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2026.08.12. 23:47

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
2026.08.11. 23:59

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51