Válogatott: „Az unokáimnak majd mesélhetek, milyen volt a Wembleyben játszani”

R. B.R. B.
2021.10.19. 12:09
null
Nagy Zsolt (Fotó: Árvai Károly)<br />
Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia 28 esztendős labdarúgója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában arról is beszélt, milyen volt Anglia ellen döntetlent elérni a londoni Wembley Stadionban.

 

„Remélem, ezzel a meccsel el tudtunk kezdeni egy új utat” – nyilatkozta a Reggeli Startban Nagy Zsolt azután, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott az Anglia elleni vb-selejtezőn. A felcsúti labdarúgó két év után kapott újra meghívót a válogatottba. Az albánok és az angolok elleni meccsélmények mellett szóba került a két évvel ezelőtti, Wales elleni Eb-selejtező is.

„Miután nem jutottunk ki a világbajnokságra, az angolok ellen új fejezetet akartunk nyitni
– mondta Nagy Zsolt a magyar labdarúgó-válogatott angliai döntetlenje kapcsán. – Meg akartuk mutatni, hogy a magyar válogatott a Wembleyben is helyt tud állni. Örök emlék ez a meccs, az unokáknak majd mesélhetek, hogy milyen volt ott játszani. Sterlinggel kellett megküzdenem, úgy tudtam kompenzálni a hátrányomat vele szemben, hogy mindenhova egy ütemmel előbb indultam, hogy odaérjek, próbáltam kitalálni, hogy mit fog csinálni.”

A két évvel ezelőtti, Wales elleni Eb-selejtező egyik negatív hőse a felcsúti klubból behívott Nagy Zsolt volt: „Cardiffban nem úgy sikerült a játék nekem sem és a csapatnak sem, ahogy elterveztük. Utólag megnéztem, hogy mit tudtam volna jobban csinálni – elég sok mindent. De az akarat és a szenvedély miatt, ami bennem van, nem esett jól, ami akkor visszajött. Kaptam sok üzenetet, amiket próbáltam kizárni, és a csapatomban olyan teljesítményt nyújtani, hogy újra meghívjanak a válogatottba.”

A csapatával az utóbbi két évben bajnoki ezüstöt és bronzot is szerző védő a jövőjével kapcsolatban elmondta a Reggeli Startban: „Remélem, megragadtam a válogatottban, de ezt majd a klubomban nyújtott teljesítményem dönti el. Jövőre lejár a szerződésem, volt már megkeresés a klubtól, hogy hosszabbítsunk, de még nincs lefixálva semmi.”

A Nagy Zsolttal készült teljes beszélgetést ide kattintva megtekintheti!

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Hiányzott az a fajta energia a játékunkból, amit szerettünk volna belevinni

Labdarúgó NB I
14 perce

Két vereség után döntetlent játszott a Debrecennel a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
6 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
13 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37
Ezek is érdekelhetik