Félbetört szalmaszál – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2021.10.09. 23:29

Bármennyire is szeretné a drukker (jelesül: én), képtelen megszabadulni a futballközhelyektől. Főként akkor, amikor nem úgy produkál a csapata, ahogy szeretné, ahogy illene, ahogy elvárható (a nem kívánt törlendő). Az albánok kapcsán, főként persze a múltra figyelve, egyből beugrott, hogy ma már nincs lebecsülendő ellenfél, s persze az is, hogy nem mindegy, hol profik a játékosok, esetünkben szintén ők.

Broja ismét lecsapott, az albánok Budapesten is legyőzték a Rossi-csapatot
Schön: Nem egyszer, nem kétszer megbeszéltük már ezt a csapattal
Értékelje a mieink Albánia elleni teljesítményét!

Aztán lassan-lassan eljut odáig a drukker (jelesül: én), hogy azért menekül a klisékhez, mert amit lát, egyáltalán nem elégíti ki. A szombati vb-selejtező előtt arról esett szó, hogy a csapatnak ez az utolsó szalmaszál, nos, ehhez képest nem tűnt fel, hogy nem csupán az esélyek, hanem a mi kis csapatunk szellemisége is tükrözné ezt. Ami még úgy is bosszantó volt, hogy mostanság a futballisták sem szalma-, hanem műanyag szívószálon kortyolgatják a színes italokat. Tudom, hogy átmenetileg – hol van már a „Műanyag, aki megismeri, megszereti” korszak? –, hiszen első az egészséges környezet.

Nos, ebből a szempontból nem volt gond a csapattal, hiszen az ifjak jó levegőn voltak, mozgással ütötték agyon az időt. Igaz, nem túlontúl intenzívvel, de hát Istenem, ne legyünk telhetetlenek, annyit beszélnek arról, hogy az ifjúság nem leli örömét a mozgásban, s most tessék, csapatnyian bizonyították, hogy a tétel nem teljesen igaz.

Enyhén szólva is árnyalja a képet, hogy esetünkben a magyar futballválogatottról van szó, s a brand – hogy korszerű legyek – általános tiszteletet vívott ki a (közel)múltban. Méltán, s éppen ehhez képest volt csalódás a – semmi.

A drukker (jelesül: én) persze eljut odáig banalitásban, hogy az edző, esetünkben a kapitány, még pontosabban Marco Rossi a szünetben „megmossa a játékosai fejét”, ám aztán folytatódik a játék, és azt érzi, lehet valami gond a Puskás Aréna fodrászatában. Persze jelképesen, mert a frizurák tökéletesek maradtak (zselé), csak a játék nem lett jobb, enyhén szólva sem volt benne a magyar futballisták teljesítményében, hogy bármibe is belekapaszkodnának, nemhogy a szalmaszálba (aminek egyébként a szakítószilárdsága véges, de ez nem futball, komoly tudomány: fizika).

A felkent hozzáértők a szünetben a válogatott védekezését dicsérték (nekik legyen mondva, lásd: albán gól). Nos, szükség is lesz rá már ma, ahhoz mindenképpen, hogy megmagyarázzák ezt a szombat estét.

Ez pocsék volt, fiúk – mondja a drukker (jelesül: én).

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07

Láthatatlan légiós – Nagy Zsolt jegyzete

Légiósok
2026.08.02. 22:55

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57