Válogatott: „rasszista megnyilvánulások” – a FIFA vizsgálatot indított

B. A.B. A.
2021.09.03. 19:08
null
A FIFA vizsgálatot indított a magyar szurkolók megnyilvánulásai miatt (Fotó: Szabó Miklós)
Többek között a Sky Sports is beszámolt arról, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség közleményt adott ki a Magyarország–Anglia (0–4) világbajnoki selejtezőn történtekkel kapcsolatban: a FIFA rasszista megnyilvánulások miatt indított vizsgálatot.

 

„A hivatalos jelentések elemzése után a FIFA vizsgálatot indított a tegnap esti Magyarország–Anglia mérkőzésen történt incidensek miatt. A FIFA ismételten megerősíti, hogy továbbra is határozottan elutasítja a rasszizmus, az erőszak, a megkülönböztetés és a visszaélés minden formáját. Teljesen egyértelmű, hogy zéró toleranciát alkalmazunk az ilyesfajta utálatos viselkedéssel szemben a labdarúgásban” – áll a nemzetközi szövetség közleményében.

Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) korábban jelezte, hogy vizsgálatot kér a FIFA-tól, a magyar labdarúgó-válogatott szurkolóinak kirekesztő megnyilvánulásai miatt. Az angol sajtó a BBC-től kezdve a Sky Sportson keresztül egészen a The Guardianig kiemelten foglalkozott, illetve foglalkozik a budapesti mérkőzéssel, középpontba helyezve a magyar szurkolókat, akik részéről az angolok szerint rasszista rigmusok és majomhangot utánzó huhogások érték Raheem Sterlinget és a csereként melegítő Jude Bellinghamet. Mindezek mellett a magyar táborból érkező füttykoncert az angol válogatott mérkőzés előtti letérdelésénél, a pohársortűz és a füstbomba pályára dobása szintén felháborodást keltett az angol sajtóban.

A Magyar Labdarúgó-szövetség péntek délben közleményt adott ki a szurkolói rendbontással kapcsolatban, s kilátásba helyezte, hogy a rendbontók a beazonosítás után szigorú büntetésre számíthatnak.

Cikkeink a témában
Fantasztikus hangulat, összeomlás a második félidőben, sima angol győzelem
Marco Rossi: Ki lehet kapni, de nem így
„Kirekesztő” szurkolás – az angolok vizsgálatot kérnek a FIFA-tól
Miért mentek oda a magyarok a szurkolóikhoz? – lapszemle
MLSZ-közlemény: a rendbontó szurkolókat szigorúan megbüntetik
A brit miniszterelnök elítélte a szurkolók „rasszista támadását”

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
4. FORDULÓ
I-CSOPORT

Magyarország–Anglia 0–4 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 60 000 néző. Vezette: Cakir (török)
Magyarország:
Gulácsi – Kecskés Á., Orbán, Szalai A. – Bolla B. (Varga K., 70.), Kleinheisler (Gazdag, 82.), Szoboszlai, Schäfer, Fiola – Sallai R. (Sallói D., 66.), Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Anglia: Pickford – K. Walker, Stones, Maguire, Shaw – Ka. Phillips, Rice (J. Henderson, 88.) – Sterling, Mount (Lingard, 84.), Grealish (Saka, 88.) – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Sterling (55.), Kane (63.), Maguire (69.), Rice (87.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A csoport többi csütörtöki mérkőzésén
Andorra–San Marino 2–0
Lengyelország–Albánia 4–1

VB-SELEJTEZŐ, AZ I-CSOPORT SZEPTEMBERI PROGRAMJA

SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00:Anglia–Andorra
20.45:San Marino–Lengyelország

SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45:Lengyelország–Anglia
20.45:Albánia–San Marino

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 4 4 – – 13– 1 +12 12
2. Lengyelország 4 2 1 1 11– 6 +5 7
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 10– 8 +2 7
4. Albánia 4 2 – 2 4– 6 –2 6
5. Andorra 4 1 – 3 3– 8 –5 3
6. San Marino 4 – – 4 0–12 –12 0
Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
7 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
13 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
Tegnap, 16:22

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46