MLSZ: felelősségre vonás és fellebbezés – reakció a FIFA büntetésére

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.09.21. 18:04
null
Pirotechnikai eszköz a gólt ünneplő angol játékosok között a szeptemberi vb-selejtezőn (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) reagált a FIFA kedden nyilvánosságra hozott döntésére, amellyel két mérkőzésre szóló (részben felfüggesztett) zárt kapus büntetéssel sújtotta a magyar válogatottat az Anglia elleni vb-selejtezőn történt nézőtéri rendbontások miatt.

 

Az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közöljük az MLSZ honlapján megjelent állásfoglalást.

„Az MLSZ álláspontja szerint mélységesen elítélendő azon rendbontók viselkedése, akik a több tízezres tömegtől eltérően, bizonyítottan rasszista módon nyilvánultak meg a Magyarország–Anglia vb-selejtező mérkőzésen a játékosokkal szemben, szeptember elején. Az MLSZ számára mindenfajta diszkrimináció elfogadhatatlan.

A találkozó előtt a szövetség vezetése és maga a csapat is többször kérte a szurkolókat a mindenki által ismert UEFA- és FIFA-irányelvek figyelembevételére. Aki tehát a Puskás Aréna lelátóin huhogott, rasszista vagy diszkriminatív módon nyilvánult meg, azzal szemben megállapítható: szándékosan okozott kárt a magyar labdarúgásnak, és ezért a legszigorúbb szankcióra számíthat.

Az Anglia elleni vb-selejtező mérkőzés kapcsán ezúttal a FIFA-tól kapta a büntetést a magyar válogatott. Az újabb két meccsre vonatkozó zárt kapus döntés (a második felfüggesztve) kapcsán az MLSZ változatlanul úgy gondolja, egy hatvanezres stadionban jó hangulatot teremtő tömeget és a minden elvárható intézkedést végrehajtó rendező szövetséget ilyen súlyosan, kollektív módon büntetni nem igazságos és kontraproduktív lépés. A rasszizmus elleni fellépés szükségességét az MLSZ elismeri, támogatja, de az is jól látható, hogy az UEFA és a FIFA fegyelmi szabályzatai és döntései nem a valódi felelősöket büntetik, és a jelenlegi formájukban nem hatékonyak.

Mindeközben a szövetség folytatja a megkezdett folyamatot a rendbontók, illetve a nemkívánatos viselkedés távol tartása érdekében. Ezt elősegítve az MLSZ saját gyakorlatának és a vonatkozó jogszabályok változása is szükséges, amelyek előkészítése folyamatban van.

Az MLSZ várja a mostani döntés részletes indoklását, és annak ismeretében, indokolt esetben fellebbezni fog a döntés ellen.

A korábbi mérkőzésen elkövetett vétségek azonosított szereplői ellen a szövetség feljelentést tett.”

Legfrissebb hírek

A FIFA-hoz fordul az Újpest a Duarte-transzfer miatt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

BL: rasszista nézőtéri megnyilvánulások miatt fizet az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.28. 11:26

Vb 2026: közel kétmillió jegy talált gazdára az első két körben

Foci vb 2026
2025.11.26. 21:56

Dupla Tízes: Marco Rossi marad a szövetségi kapitány – jó döntés?

Magyar válogatott
2025.11.26. 20:04

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Válogatottak találkozója: Dajka László tudja, milyen érzés vb-n játszani

Magyar válogatott
2025.11.25. 22:11

A kiscsapatok hatása: visszatér a korábbi lebonyolításhoz az MLSZ a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.11.25. 19:52
Ezek is érdekelhetik