Eb 2020: Sohasem estem hasra Cristiano Ronaldótól – Nagy Ádám

–Milyen volt a Balaton?
–Nagyon jó – felelte lapunknak Nagy Ádám, a válogatott és az angol másodosztályban szereplő Bristol City 26 esztendős középpályása. – Az Európa-bajnokság után Balatonszemesen pihentünk a családdal néhány napot, a pici Vencel csupán háromhetes, ez volt az első kiruccanása. De nem baj, ha már most ingerek érik, legyen csak belevaló srác! Jó volt a Balatonon, sétáltunk, pihentünk.

–El tudom képzelni, hányan állították meg autogramra, közös fotóra...
–Tömegbe nem mentünk, a családdal egyébként is szeretünk elvonulni a világ elől. A szabadságomból van még néhány nap, másfél hetet talán tudok még szusszanni. Abádszalókra megyünk, az a rész talán még vadregényesebb, imádom. Nagy nádasok vannak, hajóval is szeretek kimenni a vízre.

– Amikor esténként leül egy pohár borral, és elgondolkodik, mi is történt önökkel az elmúlt hetekben, hogy érzi, leülepedett már a nagy siker?
– Nehezen dolgozom fel, ami történt. Olyan közel voltunk a csodához, hogy továbbmenjünk a halálcsoportból, a végén mégsem jött össze. Nem volt elég, amit kiadtunk magunkból. Valamilyen szinten csalódott vagyok, hiszen hatalmas lehetőséget szalasztottunk el, ki tudja, lesz-e még ilyen az életünkben. Kevésen múlt, és legalább olyan kevesen voltak, akik a torna előtt hittek bennünk. Sokan azért szorítottak, hogy sikerüljön a tisztes helytállás, ehhez képest az utolsó csoportmérkőzésre, Münchenbe úgy mehettünk, hogy volt miért játszanunk, volt tétje a meccsnek.

– Csak azt ne mondja, hogy az Európa-bajnokság előtt bízott a továbbjutásban!
– Rólam érdemes tudni, a sportban nem érdekelnek az erőviszonyok. Nyilván tisztában voltam vele, kik az ellenfeleink, milyen világsztárok ellen kell pályára lépnünk, de ha hiszi, ha nem, nem különösebben foglalkoztat. Nem érdekel, ki mekkora sztár.

– Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo elleni játék sem jelentett extra motivációt?
– Őszintén szólva sohasem estem hasra tőle. Óriási játékos, nagyobb sikerei vannak, mint nekem, de sohasem voltam és nem is leszek olyan futballista, aki a meccs után rohan, hogy letépje az ellenfél sztárjairól a mezt... Engem ez hidegen hagy.

– Az első csoportmérkőzés után csalódott volt? Vagy bízott még a csodában?
– A portugáloktól azt kaptuk, amire számítottunk. Ők viszont aligha készültek fel arra, hogy ennyire egységesen és szervezetten védekezünk. Nehéz volt feltörni a védelmünket, álltuk a sarat, emiatt volt olyan a meccs forgatókönyve, amilyen. Az utolsó néhány percig nulla nulla volt az állás, de megmondom őszintén, a lesgólunk ellenére sem éreztem, hogy támadásban kellő erő lenne bennünk, hogy veszélyesek lennénk. Azt is mondhatnám, kicsit gyáván játszottunk, nem mertük vállalni az egy az egy elleni szituációkat. A végére pedig sajnos kiengedtünk, elveszítettük a tartásunkat. De talán az a pofon is kellett, hogy a másik két mérkőzésünk jól sikerüljön.

–Mi az, ami a leginkább emlékezetes marad az Európa-bajnokságról?
–A két hazai mérkőzésünkön tapasztalt elképesztő hangulat. Bárcsak mindenhova magunkkal vihetnénk szurkolóinkat! A második találkozón, a franciák ellen eredményt is hozott a légkör, mégiscsak a világbajnokot szorongattuk meg és szereztünk ellene pontot, azt a délutánt, estét sohasem felejtem el.

– Meglepte a franciák kiesése? Sokak szemében ők voltak a torna favoritjai.
– Persze hogy meglepett. Én is alig hittem el, hogy búcsúztak. De nem bántam, meglehetősen ellenszenvesek voltak. Utólag a szállodára panaszkodtak, a másik lefoglalt hotelba el sem mentek, mérkőzés közben rasszista megnyilvánulásokra panaszkodtak, miközben a társuk szerint nem is volt ilyen. Legalább összebeszéltek volna... Nagy mellénnyel érkeztek Budapestre, azt hitték, fél gőzzel elintéznek bennünket. Hát nem!

– Nehéz is úgy, ha a mezőnyben van valaki, aki a pálya minden szegletében feltűnik. Hogyan bírja szuflával? Mindig ilyen volt?
– Olyannyira, hogy még mezei futóversenyekre is jártam. A hosszútávfutással sohasem volt gondom, még az is lehet, a szüleim végül rossz sportág edzésére vittek... Mindig is bírtam futni, de azért szerencsére maradtam a futballnál. A csoportkör után bekerültem a három legtöbbet futó játékos közé, nagy büszkeség ez nekem. Az évek alatt ebben is ki kellett kupálódnom, már nem csak úgy összevissza szaladgálok a pályán, hanem mindig céllal.

– Az sem zavarja, hogy a csapatban mások kerülnek reflektorfénybe? Önre mindenki azt mondja, jó, hogy ott a pályán, de a játéka nem túl látványos.
– Egyáltalán nem zavar. Az Európa-bajnokságon védekező szerepkörben játszottam, azért is jött ki ez a nagy futómennyiség, mert a védekezésben sokkal többet kellett tolódni. A három belső védős rendszernél a védekező középpályásnak nagyon fontos a helyezkedése, sokszor emiatt voltak azok a pluszméterek, kilométerek.

– A régi berögződésektől nem tud szabadulni, a nyári tornán is többször futsalosan ért a labdához, talppal húzott egyet rajta.
– Ez automatikus mozdulat, azt hiszem, sohasem növöm ki. Igaz, nem is szeretném. A futsal kiváló alapokat adott, ezért is tartanám fontosnak, hogy a gyerekeknél minél hamarabb összevonják a nagypályás képzést a futsaléval. Nekem elhihetik, sokat számít. Ha befejezem a nagypályás karrieremet, tervezem is, hogy visszatérek a régi futsalos csapatomba, az Aramisba.

– Gyerekkorában volt példaképe? Olyan ikon, akire felnézett, akit szeretett volna utánozni?
– Nem igazán. Kedvenc játékosaim voltak, annak idején az Arsenalért rajongtam, Thierry Henryt imádtam. De miután teljesen más poszton játszottunk, nem szerettem volna utánozni. Később a Barcelona játéka tetszett, Sergio Busquets, Andrés Iniesta, Xavi egyaránt lenyűgözött, de posztert még róluk sem tettem ki soha a szobám falára.

– Várja, hogy visszamenjen Bristolba?
– Még nem. Tudom, sokan azt mondják, ne sírjak, futballista vagyok, azért kapom a fizetésemet, hogy egész évben játsszak, eddzek. De az elmúlt időszak olyan volt, mintha két idényt egyben, megállás nélkül játszottunk volna végig, mentálisan kimerül az ember. Fontos, hogy a labdarúgónak legyen legalább két-három hete, amikor a családjával lehet. Ez nem azt jelenti, hogy egész nap lógatja a lábát, de muszáj kikapcsolódni, feltöltődni. Láttam, hogy a társaim közül volt, akinek három-négy nap után a klubjánál edzésre kellett jelentkeznie, hát... De tudom, ez ördögi kör, a magyar klubcsapatoknak sajnos még mindig korán be kell kapcsolódniuk a nemzetközi kupák selejtezőjébe.

– Marad a Bristol Cityben? Csak mert néhány angol hírportál már tényként közli a távozását, biztosak benne, hogy lesz olyan klub, amely kivásárolja.
– Olvasom a híreket, természetesen hozzám is eljutnak az információk. Nincs kizárva a váltás, bár szerintem a pandémia miatt lassabban indul be a piac, a klubok sokkal nehezebben adnak ki játékosokért jelentős mennyiségű pénzt. Meglátjuk.

– Menne vagy maradna?
– Két évig szerződés köt a Bristol Cityhez, a jövőmet alighanem az is befolyásolja, hogy az idény végén az elöljárók tizenegy labdarúgótól már elköszöntek. Remélem, lesz olyan lehetőség, amely előrelépést jelentene, amelybe én is szívesen fejest ugranék, és a vezetők nem gördítenek akadályt a távozásom elé.

– Az Európa-bajnokságon elérte az ötvenedik válogatottságot, sőt túl is lépte. Fontos mérföldkő?
– Huszonhat évesen megvan az ötvenedik, erre büszke lehetek. Ráadásul a franciák ellen jubiláltam. Sok mezt nem tettem el karrierem során, ezt azonban megőriztem, elraktam az utókornak. Mégiscsak olyan emlék, amelyről alighanem nagypapaként is szívesen mesélek.

– Eljut a száz válogatottságig?
– Bízom benne. Persze ehhez rengeteget kell dolgozni, szenvedni, izzadni a hétköznapokban. Azt sem bánnám, ha egyre több fiatal jönne, aki megpróbálja lerángatni rólam a mezt, ez engem is jobb teljesítményre sarkallna. Nagyon szeretném, ha meglenne a századik válogatottság, ha képletesen a második félidő is ugyanolyan sikeres lenne, mint az első. Ha az Eb-szereplés mellé még a világbajnoki indulás is sikerülne, az maga lenne a megvalósult álom.