Érzékeny veszteség – Thury Gábor jegyzete

Néhány napja már morzsolgatom magamban, mit is jelent Kalmár Zsolt kiesése. Az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn térdsérülést szenvedő labdarúgónak a korábbi hírekkel ellentétben elszakadt a külső oldalszalagja, a sérülés természetéből fakadóan a DAC 25 éves, 27-szeres válogatott középpályása nem lehet ott a nyári Európa-bajnokság mérkőzésein.

Vallom, szakmai szempontból válogatottunk egyik legértékesebb embere esett ki, egy összetett futballista, aki a játékelemek többségében jóval átlagon felüli teljesítményre képes. Képességeit mindig alárendelte a csapat játékának, meggyőződésem, hogy az Eb-n olyan kiemelkedő futballt láthattunk volna tőle, amely Dunaszerdahely­ről a kontinens egyik legerősebb bajnokságába, mondjuk, a Bundesligába repíti, hogy bizonyítsa, jóval karakteresebb teljesítményre képes, mint az RB Leipzignél eltöltött időszakában.

Nem elég, hogy a vb-selejtező márciusi sorozatában Szoboszlai Dominik nem állhatott a csapat rendelkezésére, most Kalmár Zsolt is kiesett. Marco Rossi elsődleges feladata, hogy megtalálja a DAC-játékos helyettesét. A szövetségi kapitány nincsen könnyű helyzetben, mert Szoboszlai Dominik szeméremcsont-gyulladása lassan gyógyul, örülhetünk, ha az Eb-ig néhány mérkőzés lesz a lábában. Szó se róla, labdaéhes lesz, de meccsrutin híján.

A magyar futball történetében nem Kalmár Zsolt az első, aki nagy tornáról marad le. Cseh II László az 1938-as, Machos Ferenc az 1958-as, Várady Béla az 1978-as, Nyilasi Tibor az 1986-os vb-n nem vehetett részt sérülés miatt, Göröcs Jánosnak az 1964-es Eb-t kellett kihagynia. Nyíltól harmadik vb-jét vette el a porckorongsérv – de legalább kimaradt a szovjetek elleni 0–6-ból...

Több szempontból sem hasonlítanám a felsoroltakat a ma játékosaihoz: valamennyien más karrierszakaszban voltak, mint jelenlegi válogatottunk, másrészt a korábbi együttesekben több olyan labdarúgó volt, aki a meghatározó szerepet töltött be a csapatjátékban. A teljesség igénye nélkül elég csupán Sárosi Györgyre, Zsengellér Gyulára, valamint Tichy Lajosra, Fenyvesi Mátéra, továbbá Albert Flóriánra, Mátrai Sándorra, Mészöly Kálmánra, majd Nyilasi Tiborra, Törőcsik Andrásra, Pintér Sándorra vagy éppen Nagy Antalra, Détári Lajosra, Kiprich Józsefre gondolni.

Jó lenne most azt írni, hogy az élet idővel visszaadja, amit elvesz, de egyelőre a száraz tény, hogy jócskán adósa Kalmár Zsoltnak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!