Futsal: „Olyan helyzetbe kerültünk, amilyennel még sohasem találkozott senki”

B. D. K.B. D. K.
2020.12.07. 10:06
null
A magyar válogatott az oroszok elleni tavalyi mérkőzésen (Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly)
Mint arról beszámoltunk, a magyar futsalválogatott szerdán délután Kazahsztánban lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn, az utazás előtt azonban egy teljes keretnyi játékos dőlt ki koronavírus-fertőzés miatt.

 

Turzó József (Fotó: Török Attila, 2019)
Turzó József (Fotó: Török Attila, 2019)

A Kazahsztánba utazó futsalválogatott elmúlt néhány napja egy valósággá vált rémálommal ért fel: egymás után dőltek ki a keretből a játékosok, valamint a stáb tagjai – olvasható az mlsz.hu-n. Vasárnap délutánra az UEFA-nak előzetesen leadott 25 fős nevezett keretből mindössze 12 bevethető futsalos maradt (akik egy része tartalék volt, ezért csak vasárnap csatlakozott a válogatotthoz), így Turzó József szövetségi kapitánynak semmiféle opciós lehetősége nem maradt a keret összeállításakor. A magyar csapat ilyen előzmények mellett utazik hétfőn Kazahsztánba, ahol az első Eb-selejtezőn összeméri az erejét a világ egyik legjobb csapatával.

„Olyan helyzetbe kerültünk, amilyennel még sohasem találkozott senki, és remélem, nem is fog – mondta vasárnap délután az mlsz.hu-nak Turzó József.Megpróbáljuk kihozni a maximumot a jelenlegi szituációból, becsülettel készülünk az előttünk álló erőpróbára. Teljes kerettel is nagyon nehéz lett volna szoros meccset játszani a kazahokkal, most még sokkal nehezebb lett a dolgunk, hiszen a keretünk tele van fiatal, rutintalan játékosokkal, akik eddig mindössze egy-két összetartáson voltak a válogatott tagjai. Bármi is lesz az eredmény szerdán, abban biztos vagyok, hogy címeres mezben mindannyian tudásuk maximumát adják majd, de azt lehetetlen megmondani, ez mire lehet elég.”

A válogatott hétfő délelőtt indul útnak Nur-Szultanba, ahol szerdán magyar idő szerint 14.30-kor lép pályára első Eb-selejtezőjén.

A válogatott utazó kerete:
Kapusok: Mezei Dávid (MVFC Berettyóújfalu), Sásdi Bálint (Veszprém)
Mezőnyjátékosok: Faragó Lajos (DEAC), Horváth Benedek (Dunaújváros), Horváth Norbert (MVFC Berettyóújfalu), Horváth Szabolcs (FTC), Rábold Richárd (FTC), Rutai Balázs (Veszprém), Siska Gergő (DEAC), Szeghy Szabolcs (Dunaújváros), Szentes-Bíró Tamás (DEAC), Tóth Attila (DEAC)

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Suscsák Máté és Vámosi Georgina lettek az év futsalosai

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:15

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A magyar női futsalválogatott ötödik lett a horvátországi felkészülési tornán

Magyar válogatott
2026.06.21. 15:42

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 15:14
Ezek is érdekelhetik