„Megszenvedtünk a szófiai győzelemért”; A konyhatündér: Karakas Hedvig

L. P. I.L. P. I.
2020.10.09. 23:09
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Az első feladat kipipálva, következhetnek idehaza az izlandiak. Labdarúgó-válogatottunk szófiai győztes Eb-pótselejtezője után egy nappal az őszinte Marco Rossi elmondta, hogy talán nem is teljesen megérdemelt a siker, Gulácsi Péter útban Belgrád felé arról mesélt Babják Bencének, hogy miként sikerült hatástalanítania a bolgár kísérleteket, Kalmár Zsolt pedig arról, hogy Szoboszlai Dominik helyén hogyan döntötte el gólpasszával és góljával a csütörtöki mérkőzést. Minden, amit a válogatottról tudni érdemes, az Eb-pótselejtezőkről és a Nemzetek Ligájáról – öt oldalon.
Az első feladat kipipálva, következhetnek idehaza az izlandiak.
Labdarúgó-válogatottunk szófiai győztes Eb-pótselejtezője után egy nappal az őszinte Marco Rossi elmondta, hogy talán nem is teljesen megérdemelt a siker, Gulácsi Péter útban Belgrád felé arról mesélt Babják Bencének, hogy miként sikerült hatástalanítania a bolgár kísérleteket, Kalmár Zsolt pedig arról, hogy Szoboszlai Dominik helyén hogyan döntötte el gólpasszával és góljával a csütörtöki mérkőzést. Minden, amit a válogatottról tudni érdemes, az Eb-pótselejtezőkről és a Nemzetek Ligájáról – öt oldalon.

Szilágyi Áronék nemcsak a karddal, hanem a labdával is művészien bánnak. Válogatott vívóink számára nem csupán kikapcsolódás a ketrecfoci „hármas érints” változata, de a novemberben rajtoló szezon előtt a változatosságot is jelenti.

És ha szombat – akkor Képes Sport-melléklet 12 oldalon. A konyhában Karakas Hedviggel, Buzek Lászlóval, a Brady, Gronkowski duóval, a Bayern-sorozat 3. részével, Triscsuk Krisztinával és a 12:0-s magyar–orosszal.

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
16 órája

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50
Ezek is érdekelhetik