FFT: így hisztizett Moldova az első Puskás-könyv miatt

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2020.10.02. 18:43
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Veszprémi Linda ezúttal felidézi, hogyan hisztizett Moldova György, amiért nem ő írhatta meg az első Puskás-könyvet.

Az 1984-es, május végi könyvhéten kígyózó sort állt a Keleti pályaudvar mellett Moldova György író és a Magvető Kiadó standja előtt, hiszen mindenki mielőbb kézhez akarta venni a szerző új slágerkönyvét, amely a Puskás-ügy címet viseli. A fokozott érdeklődést nem kell külön magyarázni: a korszak talán legnépszerűbb magyar írója és a világ legismertebb magyar embere a címlapon, Moldova és Puskás. Az utóbbi három évvel korábban jött először haza 1956 óta tartó spanyolországi emigrációjából, és ekkor már a csaknem negyedszázadig tartó tabulét után újra imádható volt legálisan is az egykori Aranycsapat legendás kapitánya.

A könyvet több tízezer példányban elkapkodták, jelentős bevételt hozott a kiadónak és a szerzőnek egyaránt. Aztán az első átlapozás után jött a csalódás – merthogy az egész csali volt, szimpla átverés. Ahogy a Hétfői Hírekben megfogalmazták: „Amikor kezünkbe vettük a nehezen megszerzett könyvecskét, rövid lapozgatás után »lehervadtunk«. Merthogy a Puskás-sztori (pontosabban álsztori), amelyet már olvashattunk a Rakétában, mindössze 36 oldalt tesz ki. A többi: jórészt ugyancsak már korábban itt-ott megjelent tárca, novella, humoreszk... Így hát sokan füstölögnek majd: ezúttal a cseles tálalással bizony átverte őket a kiadó.” Timár Györgynek a Magyar Hírlapban megjelent recenziójában pedig az áll: „Író és kiadó egészen egyszerűen a palifogás eszközével élt ezzel a címmel és ezzel a címlappal, Puskást téve meg csalinak”.

Tehát valójában az történt, hogy Moldova nem egy könyvet írt Puskás Öcsiről, csupán 36 oldalon hisztizett, hogy miért nem ő ír(hat)ta meg a Puskás-életrajzot, hanem Hámori Tibor, a Nemzeti Sport szakírója. Moldova magyarázata szerint Puskás Nyugat-Németországban élő barátja, Mogyorósi Károly még 1979-ben felkérte őt, hogy írja meg a Puskás-életrajzot, mert erre a feladatra a magyar írók közül leginkább őt tartja alkalmasnak, és erre az akkor épp Egyiptomban edzősködő Puskás is áldását adta, ám az egyeztetések évekig elhúzódtak (főleg azért, mert Moldova szerint Puskás sohasem volt elérhető, ám azt is elismerve, hogy ő sem sietett vele, mondván, „életemben már sok minden után futottam, de munka után még soha, abból mindig több jutott, mint amennyihez kedvem lett volna”). Közben haza is térhetett Öcsi bácsi, aki még évekig ingázott Magyarország és Spanyolország között, a könyvírás tovább húzódott, mígnem 1982-ben egyszer csak megjelent Hámori Tibor Puskás- riportkönyve. A vérig sértett, de ezt görcsös erőlködéssel tagadó Moldova minden létező rossznak elmondja Puskást, aki szerinte írásban is megígérte neki, hogy ő írhat róla könyvet, azonban átverte, egyébként is üvegből issza a bort, 98 kilós, ami lehetetlenség egy futballedzőnél, és különben is erkölcsi nulla...

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Szoboszlai Dominik: Elvégeztem a házi feladatot; Döntetlen a Panathinaikosz ellen – az FTC még veretlen!

E-újság
2026.01.23. 00:01

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
2026.01.15. 23:57

Marko Nikolics kérte Varga Barnabást; Szabó Ferenc: 70

E-újság
2026.01.04. 00:12

Kategóriánként hárman maradtak; Varga Zsolt: Nem tolom át a játékosaimra a feszültséget

E-újság
2026.01.02. 22:37

Kinek szurkolhatunk? Éves versenynaptár 2026; Horváth Dávid: Irigyelt állásom volt…

E-újság
2025.12.30. 00:16
Ezek is érdekelhetik