Bolgár–magyar: törli a szurkolói járatait a Wizz Air

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.10. 09:18
null
Törli a szurkolói járatait a Wizz Air (Fotó: Getty Images)
Törli a Bulgária–Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőre meghirdetett szófiai szurkolói járatait a Wizz Air.

 

A mérkőzés napján, március 26-án Budapestről, illetve Debrecenből indult volna Szófiába gép. A légitársaság keddi tájékoztatása szerint az érintett járatokra foglalással rendelkező utasokat a lehető legkorábbi időpontban automatikusan tájékoztatják.

A jegyüket a wizzair.com honlapon és a légitársaság mobilalkalmazásában megvásárló utasok e-mailes értesítést kapnak, amelyben választhatnak a viteldíj teljes összegének visszatérítése vagy 120 százalékának Wizz számlára való jóváírása között. A Wizz Air kéri, hogy azok az utasok, akik utazási irodán vagy online utazási irodán keresztül vásárolták jegyüket, lépjenek kapcsolatba azzal az utazási irodával, ahol a jegyüket megvették, hogy tájékozódhassanak a lehetőségeikről.

A bolgár kormány döntése értelmében a koronavírus-járvány miatt az országban meghatározatlan ideig zárt kapuk mögött játszanak minden mérkőzést, ennek pedig hatálya alá esik ez az összecsapás is.

A bolgárok elleni találkozót a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban magyar idő szerint 20.45-kor rendezik. Győzelme esetén Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Budapesten fogadhatja az izlandi–román párharc nyertesét. Az itteni siker pedig már azt jelentené, hogy a magyar válogatott kiharcolja a részvételt a kontinensviadalon.

Ebben az esetben két csoportmérkőzését a Puskás Arénában játszhatja, a harmadikon pedig Németország vendége lesz Münchenben.

AZ NL-RÁJÁTSZÁS ÉS EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA

D-LIGA
ELŐDÖNTŐ, MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK
18.00:
Grúzia–Fehéroroszország
20.45: Észak-Macedónia–Koszovó
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
18.00: Grúzia/Fehéroroszország–Észak-Macedónia/Koszovó

C-LIGA
18.00:
Norvégia–Szerbia
20.45: Skócia–Izrael
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
18.00: Norvégia–Skócia/Izrael vagy 20.45: Szerbia–Skócia/Izrael

B-LIGA
20.45: Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország
20.45: Szlovákia–Írország
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
20.45:
Bosznia-Hercegovina/Észak-Írország–Szlovákia/Írország

A-LIGA:
20.45: Izland–Románia
20.45: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
20.45:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.08.13. 13:29

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–portugál vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.08.12. 14:00

„Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” – Puskás Ferenc legendás mondása lett a magyar futball legjobb idézete

Magyar válogatott
2025.08.08. 18:29

Rossi elárulta, a légiósok nagy részének garantált a helye a válogatottban

Magyar válogatott
2025.08.08. 17:13

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Egervári Sándor: Nekem a lelkem fáj…

Magyar válogatott
2025.07.15. 07:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46
Ezek is érdekelhetik