Altató – Somogyi Zsolt jegyzete

Vágólapra másolva!
2020.02.27. 23:36

Álomsorsolás! Emlékeznek, ugye? Bernt Hulsker norvég sportriporter jutott az eszembe (oké, a nevére rá kellett keresnem), aki élő egyenes televíziós adásban az asztalt csapkodta örömében, amikor megtudta, hogy Norvégia ellenfele a 2016-os Európa-bajnokság pótselejtezőjében Magyarország lesz. Ne írjuk azt, hogy nem volt érthető az északi kolléga nagyképűsége, tekintettel arra, hogy évtizedekig messze elkerültük a nagy tornákat – 1986 óta nélkülünk rendezték a világbajnokságokat, Eb-ket. A jó Bernt a kettős magyar győzelemmel záruló meccseket követően nyilvánosan kért elnézést, leszögezve, nekünk szurkol az Eb-n.

A sport, a futball örök törvényét felejtette el: ne örülj, ne ünnepelj előre, mert az egyik legnehezebb teher esélyesnek lenni. Nem azt írtam, hogy jobbnak lenni – az nyilván kellemesebb. De ha lenézed az ellenfelet, pórul járhatsz. Norvégia megtanulta a leckét, és valamiért ez jutott eszembe, amikor két hírt olvastam Eb-pótselejtezős ellenfelünkről, a bolgár válogatottról. Előbb azt, hogy sérülés miatt hiányzik 2019 legjobb játékosa, Kiril Deszpodov, most pedig azt, hogy hazai pályán, szinte üres lelátók előtt Fehéroroszországtól kapott ki 1–0-ra. Se szurkoló, se csapat, nincs miben reménykednünk – írta az egyik bolgár oldalon kollégánk, Metodi Sumanov, és miközben azt kívánom, legyen igaza, rögvest kételkedni kezdtem. Ne legyünk mi a norvégok a március 26-i meccsen! Ne feledjük, idegenben kell játszanunk, márpedig az nem Marco Rossi terepe: amióta ő a szövetségi kapitány, nyolc fellépésből hat vereség (Tamperében, Athénban, Nagyszombatban, Podgoricában, Splitben és Cardiffban) egy döntetlen (Tallinnban) és egyetlen győzelem (Bakiban) a mérleg – ezt borzalmasnak is nevezhetjük.

A legutóbbi, Wales elleni meccsen az olasz szakember képességbeli problémákat emlegetett, kérdés, a téli szünetben ki mennyire tanult meg focizni, de ez más téma. Az is fontos lenne, hogy próbáljuk meg kizárni a Bulgáriából érkező híreket – ne altasson el senkit, hogy a leendő ellenfél szenved. Nincs reményük, nincs esélyük, már majdnem azt is mondták, ki sem állnak ellenünk. Hagyjuk ezt a süket dumát, kérem! A Mol Fehérvár bolgár játékosa, Georgi Milanov nyilatkozta, nem rosszabbak nálunk, és lehet, neki van igaza. Bernt Hulsker asztalcsapkodása jusson eszünkbe: csakis a mérkőzés után higgyük el, hogy mi vagyunk a jobbak. Előtte semmiképpen.

Legfrissebb hírek

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
19 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
Tegnap, 6:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik