Reinkarnáció – Malonyai Péter jegyzete

Az első gólt nem magyar futballista szerezte az új stadionban.

A másodikat sem.

A harmadikat viszont igen.

Éppen itt volt az ideje, hiszen nincs az a díszes stadion, felemelő ünnepség, lelkes drukkerhad, amely képes feledtetni, hogy gyorsan egy nulla, majd kettő nulla – oda. Aztán Szalaival jött a remény, s igyekezhettek a fiúk amúgy barátságosan (csak ügyetlenségből oda-odarúgva) kicsikarni a stadionavató mércéje szerint elfogadható eredményt.

Miközben mindenki azt emlegette, hogy mindegy, mi történik péntek este, a lényeg a kedd, akkor érkezik el az igazság pillanata. Vagy nyerünk, vagy... Nem folytatom, mert ha kudarc jön, megvan a biztos, a bevált forgatókönyv, az örömöt még tanulnunk kell. Akár sikerről van szó, akár – stadionavatóról. Gondolok itt arra, hogy a magyar futballisták nem bújtak ki a bőrükből tegnap este sem, olyan óvatosan kezdtek, hogy már-már vártam, az uruk közül egyik-másik megsimogatja a vele szemben állót: „Ne félj, kisfiam...” És persze nem lettek jobb játékosok sem attól, hogy végre átadták a szentélyt, a templomot – a Puskás Arénát.

Amelynek története, sőt történelme és a jelene, a pazar építészeti megoldásokat elővezető megvalósulása az eddiginél több felelősséget ró a címeres mezbe öltözőkre, sőt mindenkire, aki labdába rúg mifelénk. Ha az volt a visszatérő mondat a nép új stadionjában, hogy „a mai kor minden követelményének megfelel”, itt az ideje, hogy a sportág, felkent képviselői jóvoltából nőjön fel a stadion szintjére mifelénk, azaz feleljen meg „a mai kor követelményeinek”.

Mert – ez meggyőződésem – nem ajándék az új Puskás Aréna, hanem befektetés. A bizalom jele, mint minden olyan apróbb és nagyobb lépés, amely olyan hátteret teremt, amely egyértelműen kötelez a tettekre, a valódi cselekvésre, a látszat- és tucatmunka sutba vágására.

Kedden régi stadionban játszik a magyar válogatott, a Cardiff City pályájának befogadóképpessége úgy a fele az új arénánkénak, de a tét legalább akkora, mint tegnap este volt. Tudom, tudom, hogy jön egy barátságos a vérre menőhöz, nálam – sohase mondtam, hogy megfelelek a „mai kor minden követelményének” – azonban a Népstadion reinkarnációja van olyan fontos, mint bármelyik tétmeccs.

Az egygólos vereség elfogadható eredmény.

Még ha ünneprontás is.