Puskás Aréna: multifunkcionális lesz az új stadion

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.14. 11:07
null
Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna (Fotó: Dömötör Csaba)
Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

 

Könnyid László azt mondta, hogy a közép-kelet-európai országokból érkező turisták száma szeptemberben 14-21 százalékkal nőtt, a stadionban rendezendő sportesemények, koncertek pedig még több látogatót vonzanak majd a környező országokból.

A Puskás Aréna a vallásturizmusnak is óriási lehetőség, hiszen a 2020-as eucharisztikus világkongresszus nyitó szentmiséjét is ott tartják majd. Emellett a létesítmény 1500 fő befogadására alkalmas konferenciahelyszínére olyan vendégeket várnak, akik 50-80 százalékkal többet költenek, mint a szabadidős motivációjú látogatók – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy idén az első tíz hónapban 10 millió vendéget szolgált ki az ország. Jelentős növekedés tapasztalható többek között a Romániából, az Egyesült Királyságból, Amerikából érkezők számában.

A magyar turizmus fele azonban belföldi. Szeptemberben több mint 70, az év első kilenc hónapjában mintegy 40 százalékkal nőttek a SZÉP-kártyás fizetések – tudatta Könnyid László.

Legfrissebb hírek

Az utolsó ezer jegyet árulják a svédek elleni meccsre

Magyar válogatott
2025.06.06. 10:24

Körülbelül háromezer jegy vár még gazdára a svédek elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.06.02. 17:06

NS-mérföldkő: a Puskás Múzeumnál is megállnak a városnéző buszok

Egyéb egyéni
2025.05.23. 18:07

A bérletek kilencven százalékát értékesítették a hazai válogatott meccsekre

Magyar válogatott
2025.04.25. 16:12

NS-születésnap: Gellei Imrét a kormányfő is felköszöntötte

Magyar válogatott
2025.04.07. 21:23

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38
Ezek is érdekelhetik