Válogatott presztízs – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2019.10.28. 23:06

Szinte pillanatok alatt elfogytak a jegyek a Puskás Aréna nyitó mérkőzésére, telt ház lesz tehát annak örömére, hogy megint lesz népstadionunk, vagy stadionja a népnek, ahogy tetszik.

Máris elfogytak a jegyek a Puskás Aréna nyitó meccsére

Hatvanhat esztendővel az első megnyitó után lesz megint avatás, jelzésértékű, hogy nagyjából úgy hatvanhatezer vendég mondhatja majd el, hogy ott volt akkor, amikor az egykori aréna megújulva, átalakulva, a kor igényeinek megfelően kistafírozva újra a magyar futball szolgálatába állt.

Vendéget írtam, s nem drukkert, ami korántsem véletlen. Ugyanis társadalmi esemény a javából a november 15-i avató, így az is mindent feltesz arra, hogy ott legyen, aki még életében nem izgult végig egy NB III-as derbit, nem tudja, mióta volt s mikor szűnt meg a profizmus nálunk a régmúltban, ha azt mondom, „blaszkettő”, fogalma sincs, eszik-e vagy isszák, ahogy a Fősped Szállítók nevének hallatán is néz rám, mintha ufó lennék – magyarán csak presztízsfogyasztója a futballnak, jobban érdekli, látják-e őt a lelátón, mint az, hogy mit lát majd a pályán.

Nincs ezzel baj, pontosabban nincs több, mint minden más, az egész országot megmozgató divateseményen, igaz, nekem ez is sok. Amikor 1953 augusztusában felavatták a Népstadiont, szintén mindenki ott akart lenni, ám nem lehetett. Szelektálták, ki lehet boldog jegytulajdonos, hogy az élmunkások, a sztahanovisták, a pártvezérek a lista elejére kerültek, politika volt, mégpedig átkos. De a válogatás nem ördögtől való ötlet, nem lett volna baj, ha most azok viszik a prímet a jegyelosztásnál, akik a futballban alkottak maradandót, főszerepük, tevékeny részük van abban, hogy új otthonra lett szüksége a magyar labdarúgásnak. Ha úgy tetszik, a másik véglet.

Hogy Uruguayjal játszunk (negyedszer), rang, de szükségmegoldás is. A hagyományok – nálam mindenképpen – azt diktálnák, hogy Ausztria legyen az ellenfél (137 mérkőzés), esetleg Anglia „az évszázad mérkőzése”, a londoni 6:3 miatt, de álmodik a nyomor. Pontosabban a tradíciókra büszke drukker, mert korszerű világunkban kötelező játéknapok vannak, s november közepén Európa színe-java selejtez (Ausztria Észak-Macedóniával, Anglia Montenegróval játszik).

Hogy savanyú-e a szőlő, persze attól is függ, mi lesz az eredménye a meccsnek. Legutóbb, 1962-ben 1:1 volt a vége az uruk fellépésének, s Bozsik József búcsúmeccse miatt volt ünnep. Most Puskás „Öcsi” nevével fémjelezve lesz telt ház – jó lenne, ha a legismertebb magyar tisztelete jegyében a futball ünnepe lenne a jeles nap.

A játék presztízse legyűrné a divatőrületet.

Legfrissebb hírek

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 0:31

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11