Interjú a salgótarjáni legendával; A WADA és a szárazvércsepp-teszt

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2019.10.10. 23:58
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Munkatársaink a horvát–magyar Eb-selejtező előtt bebarangolták Splitet. Többek között azt látták, hogy a katedrális előtti térre „kivezényelt” római legionáriusok mindenre kaphatók. Ha a látogatók azt kérik, fotózkodnak, akinek az a kívánsága, hogy csináljanak úgy, mintha kioltanák az életét, annak a nyakához szegezik a kardjukat. Aki pedig focizni akar velük, azzal fociznak, s csak a fejeléshez veszik le a sisakjukat.
Munkatársaink a horvát–magyar Eb-selejtező előtt bebarangolták Splitet. Többek között azt látták, hogy a katedrális előtti térre „kivezényelt” római legionáriusok mindenre kaphatók. Ha a látogatók azt kérik, fotózkodnak, akinek az a kívánsága, hogy csináljanak úgy, mintha kioltanák az életét, annak a nyakához szegezik a kardjukat. Aki pedig focizni akar velük, azzal fociznak, s csak a fejeléshez veszik le a sisakjukat.

Kezdetben balszélső volt, de nem szerette a posztot, mert ott sosem kapott labdát. Ha például a jobbszárnyon jól ment a csapatnak, akkor várhatta, mikor fordítják az ő oldalára a játékot. Aztán átkerült a középpályára, ahol összeállt az ikonikus Szalay, Répás, Básti fedezetsor. A Salgótarján legendás futballistájával, Básti Istvánnal 75. születésnapja alkalmából beszélgettünk.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség nagy reményeket fűz az úgynevezett szárazvércsepp-teszthez, amely, bár nem új találmány, más dimenzióba helyezné a doppingellenes harcot. Nem kisebb a cél, mint már a 2022-es téli olimpián és paralimpián rutinszerűen alkalmazni a doppingellenes küzdelemben forradalminak kikiáltott eljárást. Sőt, azon is gondolkoznak, miképp lehetne részben már Tokióban bevezetni.

Gyerekként a szülei először kajakozni vitték le, de már a hajóba szálláshoz szükséges vízi jártasságit sem szerezte meg. Birkózóként viszont jeles karriert futott be, Sydneyben olimpiai ezüstérmes lett. Hogy miért nem jutott el több ötkarikás játékra, s hogyan lett rádiós, nos többek között erről is mesélt Sportkrém mellékletünk heti vendége, Bárdosi Sándor.

Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik