Húsz éve – Deák Zsigmond jegyzete

1999. szeptember 8., labdarúgó Eb-selejtező, Üllői út: Magyarország–Azerbajdzsán 3–0, gól: Sebők, Egressy, Sowunmi. Épp húsz éve történt, de nem csoda, ha kevesen emlékeznek rá. Előtte júniusban sikerült kikapnunk Bukarestben a románoktól (0–2 a Ghencea Stadionban), majd Győrben a

szlovákoktól (0–1 az ETO-pályán), négy nappal korábban pedig csak 0–0-ra mentünk Vaduzban Liechtensteinnel. A szomszédoktól kapott mindig fokozottan fájó, de már szokásosnak számító pofon és a csoport törpéjének otthonában „kivívott” gól nélküli döntetlen egy újabb selejtezősorozatra tett pontot még a vége előtt – a 2000-es Európa-bajnokságra sem kerültünk ki. Ezek után nagyjából ezerötszázan lézengtek a Fradi-pálya nézőterén, hogy közvetlen szemtanúi legyenek az azeriek immár tét nélküli legyőzésének. A hangulattalan játszadozás után néhány újságíró kollégámmal lementünk a törzshelyünknek számító zenés kocsmába egy kicsit feldobni a hangulatunkat. Éjfél után megismerkedtem egy csinos csajjal, beszélgettünk, iszogattunk, táncoltunk, megadta a telefonszámát, s azzal a tudattal mentem haza, hátha vele nagyobb szerencsém lesz, mint a magyar futballal…

szlovákoktól (0–1 az ETO-pályán), négy nappal korábban pedig csak 0–0-ra mentünk Vaduzban Liechtensteinnel. A szomszédoktól kapott mindig fokozottan fájó, de már szokásosnak számító pofon és a csoport törpéjének otthonában „kivívott” gól nélküli döntetlen egy újabb selejtezősorozatra tett pontot még a vége előtt – a 2000-es Európa-bajnokságra sem kerültünk ki. Ezek után nagyjából ezerötszázan lézengtek a Fradi-pálya nézőterén, hogy közvetlen szemtanúi legyenek az azeriek immár tét nélküli legyőzésének. A hangulattalan játszadozás után néhány újságíró kollégámmal lementünk a törzshelyünknek számító zenés kocsmába egy kicsit feldobni a hangulatunkat. Éjfél után megismerkedtem egy csinos csajjal, beszélgettünk, iszogattunk, táncoltunk, megadta a telefonszámát, s azzal a tudattal mentem haza, hátha vele nagyobb szerencsém lesz, mint a magyar futballal…

2019. szeptember 9., labdarúgó Eb-selejtező, Üllői út: Magyarország–Szlovákia. Épp két évtized telt el, a helyszín és a kvalifikáció hasonló, a szereplők némelyike szintén, mégis, micsoda különbség! A Groupama Aréna a korábbi, sokak szívéhez közel álló ferencvárosi stadionhoz képest ég és föld, igazi XXI. századi hipermodern létesítmény, amely bizonyosan megtelik, ezerötszáz lézengő helyett húszezren tombolnak majd benne. Hiszen a tét ezúttal nem enyészett el, a nagyszombati nyitó vereség után sikerült ugyanitt megverni a vb-ezüstérmes horvátokat és a legutóbbi Eb-elődöntős walesieket, valamint Bakiban az azerieket, így az általunk még soha le nem győzött Szlovákia felülmúlása reális esélyt teremtene a részben hazai rendezésű jövő évi kontinensviadalon való szereplésre. A nagy várakozást a négy nappal korábbi montenegrói felkészülési meccs, a tét nélküli vereség sem árnyékolta be, mindenki úgy van vele: mikor, ha nem most?! Ráadásul négy éve már sikerült kivívni az Eb-részvételt, tehát váratlanul láttunk némi fénysugárt az éjszakában, ellentétben 1999-cel.

Apropó, a csinos csajjal elég jól sikerült a kereken húsz évvel ezelőtti randi, azóta együtt vagyunk, boldogan élünk három gyermekünkkel. Miért ne lehetne végre akkora szerencsém a magyar futballal is, mint vele?