U17: iksszel zártunk, harmadikok lettünk a Telki-kupán

Vágólapra másolva!
2019.08.13. 09:29
Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott a Telki-kupa utolsó, harmadik játéknapján 1–1-es döntetlent játszott Ciprus legjobbjaival.

Mint az az mlsz.hu beszámolójából kiderül, Németh Antal szövetségi edző ezúttal azoknak a fiataloknak szavazott bizalmat, akik a torna első két mérkőzésén kevesebb lehetőséget kaptak.az mlsz.hu beszámolójából kiderül, Németh Antal szövetségi edző ezúttal azoknak a fiataloknak szavazott bizalmat, akik a torna első két mérkőzésén kevesebb lehetőséget kaptak.

A 31. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, a mieink a hosszabbításban tudtak betalálni, a csereként beálló Kovács Mátyás a 92. percben egyenlített. A vége 1–1 lett, ezzel a magyar válogatott a 3. helyen zárta a Telki-kupa nevű felkészülési tornát.

„Harcosságban sikerült előrelépnünk az előző mérkőzésekhez képest, de játékban meg sem közelítettük azt a teljesítményt, amit a horvátok ellen az első félidőben láttam a csapattól. Három találkozót játszottunk az elmúlt napokban, és sajnos mindegyiken hiányzott egy-egy fontos összetevő a játékunkból – így nem lehet eredményesen futballozni. Kiütköztek a hiányosságaink, van miben előrelépnünk a tétmérkőzésekig hátralévő időszakban– értékelt Németh Antal a találkozót követően.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, TELKI-KUPA
Magyarország–Ciprus 1–1 (0–1)
Magyarország: Pataki M. – Varga G. (Csinger M., 35.), Szujó A., Mayer J., Helembai M. (Benczenleitner, 60.) – Horváth A. (Németh D., a szünetben.), Bényei (Kispál, 81.), Török K. – Redzic (Bedő, 60.), Doncsecz (Gazdag V., 81.), Kerezsi (Kovács M., 60.)
A magyar gólszerző: Kovács M. (92.)

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik