Labdarúgás: a magyar futball aranykorát mutatják be a Cifrapalotában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 12:29
Hihetetlen gazdag a magyar labdarúgás múltja, és sok kiemelkedő korszaka és egyénisége volt a magyar focinak – hangsúlyozta Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) alelnöke A magyar futball aranykora elnevezésű kiállítás megnyitóján a kecskeméti Cifrapalotában.

A tárlókban 72 pótolhatatlan tárgyi emlék látható, közöttük az a bronzplakett is, amelyet 1926-ban, az MLSZ alapításának huszonötödik évfordulójára készítettek – emelte ki köszöntője során Hajagos Csaba történész, a kiállítás kurátora.Hajagos Csaba történész, a kiállítás kurátora.

Az 1950-60-as évek Cristiano Ronaldói és Lionel Messijei a magyar labdarúgók voltak, és bármerre utazunk a világban, szinte mindenütt lehet találkozni magyar vonatkozású emlékkel a nagy csapatok futballmúzeumaiban – mondta a megnyitón Salacz László (Fidesz) országgyűlési képviselő, aki hozzátette: a világon mindenütt elismerik az Aranycsapat teljesítményét.

Berzi Sándor a megnyitón jelenlévő fiatal labdarúgókhoz szólva hangsúlyozta: „ha valaki jó futballista akar lenni, annak ismernie kell a magyar futball történetét is”.

A Kecskeméti Katona József Múzeum időszaki kiállításának anyagát a Máday család magángyűjteményéből állították össze. Az MLSZ 118 éves története mellett a legeredményesebb magyar csapat, a Ferencvárosi TC múltjáról is láthatnak relikviákat a látogatók. A kiállításon Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Kubala László egy-egy sporttörténeti tárgya is látható, de méltó emléket állítanak a 1960-as, 70-es és 80-as évek futballikonjainak is. Korabeli mezek, futballcipők is láthatók a kecskeméti tárlaton, amelyen a magyar játékvezetés emlékei is kiemelt helyet kaptak.

A magyar futball aranykora című tárlat – amely része lesz a Múzeumok éjszakája programjainak – július 31-ig látogatható a Cifrapalotában, keddtől vasárnapig 10 és 17 óra között.

Legfrissebb hírek

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25
Ezek is érdekelhetik