Eb 2020: A Realnak is megköszönhetjük, hogy Bale nem volt a topon – Baráth

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.12. 08:25
Mint ismeretes, a magyar labdarúgó-válogatott Pátkai Máté góljával 1–0-ra legyőzte Walest Európa-bajnoki selejtezőn. A mérkőzés után a gólszerző mellett Baráth Botond, Szoboszlai Dominik és Holender Filip is nyilatkozott az NSO Tv kamerája előtt.

Szoboszlai Dominik az 56. percben nagyon közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést.

„Örültem volna, ha bemegy a lövésem, végre előkerültem egy ilyen helyzetben, jól el is találtam, csak kicsit túl sok erőt tettem bele, és így fölé ment.”

Baráth Botond is közel járt a gólhoz, nem lehetett biztosan megmondani, hogy áthaladt-e a gólvonalon a labda.

„Talán megint elvettek egy gólt tőlem, de majd visszanézem, hogy benn volt-e vagy sem.”

Holender Filip már a kispadról nézte, ahogy a csapat megszerzi a vezetést.

„Nem volt egyszerű, ilyenkor a kispadon sokkal nehezebb, mint a pályán. Csak várod, hogy legyen vége vagy rúgjunk még egy gólt. Izgalmas volt a vége, és ez hihetetlen eredmény nekünk.”

Pátkai Mátévideónkban arról beszélt, hogy volt idő, amikor bár Telkiben lakott, nem gondolta, hogy szükség lehet még rá a válogatott főhadiszállásán.

Kezünkben van, hogy újra történelmet írhassunk – Dzsudzsák

Először érzem azt, hogy tényleg formálódik egy jó csapat – Szalai

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósította: SOMOGYI ZSOLT (riport), BACSKAI JÁNOS (percről percre), KONCZ GYÖRGY, SZABÓ MIKLÓS, TÖRÖK ATTILA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó), PÓR KÁROLY, NAGY-PÁL TAMÁS, PUSZTAI VIOLA (videó)

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Magyarország–Wales 1–0 (0–0)
Budapest,
Groupama Aréna, 19 000 néző. Vezette: Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Orbán, Korhut – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 83.), Holender (Varga R., 59.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Wales: Hennessey – Gunter, A. Williams, J. Lawrence, B. Davies – Allen, Ampadu (M. Smith, 84.) – T. Lawrence (Vokes, 79.), Brooks (H. Wilson, 73.), D. James – Bale. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Gólszerző: Pátkai (80.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Seydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)

Szabadnapos: Horvátország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 6– 4 +2 9
2. Szlovákia 3 2 1 7– 2 +5 6
3. Horvátország 3 2 1 5– 4 +1 6
4. Wales 3 1 2 2– 3 –1 3
5. Azerbajdzsán 3 3 3–10 –7 0
Legfrissebb hírek

A számok is mutatják: a nagyobb liverpooli nyomáshoz Szoboszlai egyedül kevés

Bajnokok Ligája
11 órája

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:08

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
Tegnap, 13:41

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.15. 23:15

Szoboszlai: Ha így folytatjuk, örülhetünk, ha a Konferencialigában indulhatunk

Légiósok
2026.03.15. 20:29

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

A kiesés elől menekülő Spurs legyőzésével feledtetné a hétközi BL-botlást a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:01
Ezek is érdekelhetik